Férfi vízi-vl: megvertük Kanadát, az 5. helyért játszhatunk

ROSKA EMESE BOGLÁRKA (riport), TUMBÁSZ HÉDI (fotó)ROSKA EMESE BOGLÁRKA (riport), TUMBÁSZ HÉDI (fotó)
Vágólapra másolva!
2019.06.22. 11:07
A harmadik negyedtől nagyon ellépett a magyar válogatott Kanadától, magabiztos sikerrel vágott vissza a nyitányon elszenvedett vereségért, és vasárnap az 5. helyért játszhat a japánok ellen a világliga belgrádi nyolcas döntőjében.
A KÉPRE KATTINTVA FOTÓGALÉRIA NYÍLIK! (KÉPEK: TUMBÁSZ HÉDI)
A KÉPRE KATTINTVA FOTÓGALÉRIA NYÍLIK! (KÉPEK: TUMBÁSZ HÉDI)

 

Ahhoz képest, hogy „hajnali” tízkor nyitotta a napot a magyar és a kanadai válogatott összecsapása, most tűnt fel a legtöbb magyar szurkoló a lelátón Belgrádban, a világliga nyolcas döntőjében.

„Ugyanolyan motiváltak vagyunk, mint eddig, megmutatjuk, hogy jobbak vagyunk” – magyarázta elszántan Gór-Nagy Miklós csapatkapitány a társaknak a vízben, nyomatékosítva még egyszer a mindenki által kimondott célt: vissza kell vágni Kanadának a nyitó meccsen elszenvedett vereségért.

Ahogyan Erdélyi Balázs a labdára úszott, vagy nem sokkal később bevágta az ötméterest, az már jelezte, a csapat tényleg felpörgött az 5–8. helyért zajló csatákra. Aleksa Gardijan révén ugyan gyorsan fordított az ellenfél, de aztán Bátori Bence két és Pásztor egy góljának köszönhetően magyar vezetéssel zárult a negyed (4–3). Mint azt péntek este megírtuk, a FINA brutalitás miatt három mérkőzésre eltiltotta Kardos Gergely kapust, így egyrészt akárcsak a hétvége meccsein, a kvangdzsui világbajnokság első találkozóján is csak 12 játékos nevezhető a 13 helyett, másrészt Bisztritsányi Dávid most egyedül maradt a kapuban. Az UVSE remek idényt futó kapusa jól szállt be, a védelmet, a társakat irányító hangja betöltötte az uszodát.

A válogatott a második negyedben lemásolta az első játékrészt: Kállay Márk szép emberelőnyös gólt lőtt, Jansik Dávid valamivel korábban szerencséset, hiszen védett a kapus, de a labda visszapattant rá, onnan meg a kapuba, mindenesetre kissé növelte is előnyét a magyar együttes (8–6). A folytatásban sem kellett izgulni, hiszen Kovács Gergő, Német Toni, majd Erdélyi találatával már plusz öt volt ide, és a végén még azt sem bántuk, amikor a center Nicolas Constantin-Bicari villant távolról (11–7).

BISZTRITSÁNYI Dávid, a magyar válogatott kapusa

– Mi volt az első reakciója, amikor megtudta, hogy eltiltották kapustársát, Kardos Gergelyt?

– Sajnálom Pipit, mert nem érdemelte meg, teljesen vétlen volt abban a helyzetben. Nagyon azért nem ment fel a pumpa, hozzá vagyok szokva az éles szituációkhoz, az ennél élesebbekhez is, nyilván nem lebecsülve az ellenfelet vagy azt, hogy az ötödik–nyolcadik helyért küzdünk. Örültem, hogy védhetek. Nem jó szituáció, sajnálom Pipit, ám mondtam már, vannak emberek, akiknek ilyen helyzetben van csak lehetőségük bizonyítani, nekem ezt kellett megragadni. Örülök, hogy nyertünk és magabiztosan.

– Az utolsó percig hajtottak, látszott, a lehető legnagyobb különbséget akarják kialakítani.

– Nekem pluszmotiváció volt, hogy újra magyar válogatott sapkát húzhattam a fejemre. Bízom benne, sokan látták otthon, akik szeretnek és figyelnek rám.

– Miként rangidősként az UVSE-ben, itt is nagy hanggal irányította a védelmet – tudatosan?

– Az UVSE-ben hatványozottan működött ez, hiszen a legidősebb voltam, nagyjából annyi élvonalbeli meccsel, mint a többieknek összesen. Ugyanakkor nekem ez az erényem, amivel kiemelkedem. Nem vagyok magas, sem iszonyat erős, nincs semmi extra képességem. Talán az az egyetlen, ami predesztinál arra, hogy a válogatottban szerepeljek, hogy együtt élek a játékkal, hajtom a társakat és magamat, viszonylag jól irányítok. Mindig is ilyen voltam, szerintem a többiek sem lepődtek meg, hogy kicsit hangosabb volt mögöttük a kapus.

Az utolsó negyed különösebb izgalmak nélkül telt – a magyar csapat az utolsó pillanatig hajtott. A fáradó kanadaiak sorra elkéstek védekezésben, így jöttek a kiállítások. A vége 15–8 lett, amely sokkal inkább tükrözi az erőviszonyokat, mint a keddi vereség.

A társaság vasárnap 11.45-től a kazahokat 13–12-re legyőző –Japánnal játszik az 5. helyért.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítják: ROSKA EMESE BOGLÁRKA (riport), TUMBÁSZ HÉDI (fotó)

VÍZILABDA
FÉRFI VILÁGLIGA SZUPERDÖNTŐ, BELGRÁD
AZ 5-8. HELYÉRT
MAGYARORSZÁG
–KANADA 15–8 (4–3, 4–3, 3–1, 4–1)
Belgrád, Tasmajdan uszoda, 100 néző. Vezette: Flahive (ausztrál), Teixido (spanyol)
MAGYARORSZÁG: BISZTRITSÁNYI – Erdélyi 2, BÁTORI 3, KOVÁCS GERGŐ 3, Német T. 1, KÁLLAY 3, Jansik D. 1. Csere: Várnai, Bedő, Pásztor 1, Gór-Nagy 1, Nagy Á. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
KANADA: D. Aleksic – Cote, Halajian 2, D'SOUZA 3, Constantin-Bicari 1, Patterson, Torakis. Csere: GARDIJAN 2, Spooner, Soleimanipak, Djerkovic, Blanchard. Szövetségi kapitány: Pino Porzio
Gól – emberelőnyből: 12/8, ill. 7/1
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/1
Kipontozódott: Gardijan (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Märcz Tamás:
– Azt akartuk, hogy nagyobb különbséggel, jól játszva győzzük le Kanadát, amely egyébként az első félidőben a spanyolok és a szerbek dolgát is megnehezítette. Ahogy terveztük, két negyedet még keményen játszottunk, igyekeztünk fárasztani őket, és ugyancsak terv volt, hogy a második félidőben nyissuk ki a meccset. Akkorra változtattunk védekezésben, ami megadta a lehetőséget, hogy gyorsabb támadásokat vezessünk, több labdát szerezzünk. Sok volt a blokk, Bisztró jól védett és szépen menedzselte a védekezést hátulról. Ez olyan meccs volt, amilyennek az első mérkőzésnek is lennie kellett volna. A fiúk is bizonyították, az csak kisiklás volt, azt leszámítva a többi összecsapáson jól játszott a társaság. Bár nem jutottunk be a négy közé, vannak olyan játékosok, akiket bőven tudunk használni a jövőben, jelentős világeseményeken.
Pino Porzio: – Normális, hogy nyertek a magyarok, erősebbek, minőségibb, tapasztaltabb játékosaik vannak. Az első két negyedben jól küzdöttünk, aztán felülkerekedtek. Nagyjából azért sejtettük, hogy a hetedik-nyolcadik helyért vívunk majd, de akadtak jó meccseink. Egyébként is, az erős ellenfelektől lehet tanulni.

AZ 5–8. HELYÉRT
Japán–Kazahsztán 13–12 (4–2, 3–2, 3–3, 3–5)

Elődöntő
Szerbia–Ausztrália 16–11 (6–2, 3–2, 2–3, 5–4)

KÉSŐBB
16.45:Horvátország–Spanyolország

VASÁRNAP
AZ 5. HELYÉRT

Magyarország–Japán

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik