Férfi vízi-vl: három meccsre eltiltották a magyar kapust

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.21. 21:12
Három mérkőzésre eltiltották Kardos Gergelyt, a Belgrádban zajló nyolccsapatos világliga-szuperdöntőben szereplő magyar férfi vízilabda-válogatott kapusát.

A nemzetközi szövetség (FINA) vízilabda technikai bizottsága a helyszínen kielemezte az ausztrálok elleni pénteki negyeddöntős felvételeket, és azt állapította meg, hogy a magyar kapus a negyedik negyedben szándékosan sérülést okozott egyik ellenfelének, aki vérző fejjel hagyta el a medencét.

Ez azt jelenti, hogy Kardosnak ki kell hagynia a szombati és a vasárnapi összecsapásokat, azaz Bisztritsányi Dávid őrzi majd a kaput. Továbbá a magyar csapat következő három tétmérkőzésén csak 12 játékos szerepelhet, így a kvangdzsui világbajnokság első fordulójában, Új-Zéland ellen is egyel kevesebb magyar játékos lesz nevezhető.

FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGLIGA, SZUPERDÖNTŐ, BELGRÁD
NEGYEDDÖNTŐ
Magyarország–Ausztrália 10–10 (2–1, 3–0, 2–4, 3–5) – ötméteresekkel 5–6

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Roska Emese Boglárka (riport) és Tumbász Hédi (fotó)

Legfrissebb hírek

Varga Zsolt örül, hogy nehéz meccseket játszottak eddig a vb-n

Vizes vb 2025
14 órája

Burián Gergely: Fokozatosan kell haladnunk

Vizes vb 2025
22 órája

Háromgólos előnyről kapott ki a magyar férfi vízilabda-válogatott Spanyolországtól a szingapúri világbajnokságon

Vizes vb 2025
2025.07.16. 15:54

Varga Zsolt: Nehezebb csak a videók alapján felkészülni a speciális japán stílusra

Vizes vb 2025
2025.07.14. 10:52

A magyar férfi vízilabda-válogatott ötgólos győzelmet aratott Japán felett a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.14. 09:01

Varga Zsolt: Végig stabil maradt a védekezésünk

Vizes vb 2025
2025.07.12. 15:08

A magyar férfi vízilabda-válogatott Ausztrália 12 gólos legyőzésével nyitott a szingapúri világbajnokságon

Vizes vb 2025
2025.07.12. 12:38

„Nemcsak próbálkozunk, hanem bizonyítunk is” – jöhetnek az ausztrálok a vizes vb-n!

Vizes vb 2025
2025.07.12. 07:18
Ezek is érdekelhetik