Férfi vízi ob I: alakul a jövő évi keret Szolnokon

Vágólapra másolva!
2022.06.14. 14:51
null
Pásztor Mátyás hét év után tér vissza Szolnokra (fotó: Árvai Károly)
Mint beszámoltunk róla, Hangay Zoltán váltja a Szolnok ob I-es férfi vízilabdacsapatának vezetőedzői posztján az idény végén távozó Zsivko Gocicsot. Az új vezetőedző mellett a Tisza-partiak újabb, a keretet érintő változásokról számoltak be.

Az Új Néplapnak nyilatkozott Kovács István, a Szolnoki Dózsa szakmai igazgatója, aki ismertette, Nagy Ádám az FTC-hez, Konarik Ákos a Vasashoz igazolt, míg Angyal Dániel az OSC-vel tárgyal, Gárdonyi András pedig a Ferencváros szakmai stábjában kap helyet, de távozik a holland Bilal Gbadamassi és a két horvát légiós, Kristijan Milakovic és Ivan Zoric is.

Kovács István azonban beszámolt új igazolásokról is, közülük a legnagyobb névnek az olimpiai bronzérmes Pásztor Mátyás számít, aki hét, BVSC-nél eltöltött idény után tér vissza Szolnokra, míg a szintén a Tisza partján nevelkedő kapust, Józsa Ottót Pécsről csábították vissza, illetve Pásztorhoz hasonlóan Zuglóból teszi át székhelyét a Dózsához a BVSC centere, Ágh György. Mellettük három juniorválogatottal is erősítettek Szolnokon, hiszen Vismeg Zsombor Miskolcról, Belényesi Dávid és Vámosi Bertold az UVSE-től érkezett.

„Egy biztos: szerényebb költségvetéssel dolgozunk, mint az elmúlt évadban, de nincs eredménykényszer. Meglátjuk, hogy fiatal edzővel és egy megfiatalított csapattal milyen eredményt fogunk elérni a honi bajnokságban és a nemzetközi színtéren, az Eurokupában” – mondta Kovács István, a Szolnok szakmai igazgatója az Új Néplapnak.

„Új lesz nekem és a csapatnak is, nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a kulcsjátékosokkal együtt a gólok hetven százaléka távozott csapatunktól. Sokat kell melóznunk, ez lesz a kulcs. A fiúkkal együtt élni akarok a felkínált lehetőséggel” – húzta alá a Szolnok új vezetőedzője, Hangay Zoltán.

Legfrissebb hírek

Varga Dániel: Bravúr a Panathinaikosz elleni pontszerzés

Vízilabda
9 órája

Férfi vízi Eurokupa: szolnoki bravúr, zuglói pontszerzés

Vízilabda
20 órája

Rádli Rajmund lemondana a gólkirályi címről a nyolc közé jutásért

Vízilabda
2025.12.02. 07:16

Vízilabda: Zalánki Gergő készen áll arra, hogy visszatérjen a válogatottba

Vízilabda
2025.12.01. 14:28

Férfi vízilabda ob I: BVSC veretlensége is az FTC ellen veszett oda; a Vasas 13 góllal győzte le a KSI-t

Vízilabda
2025.11.29. 17:51

Férfi vízilabda ob I: nagy csatában nyert a Semmelweis OSC

Vízilabda
2025.11.28. 20:37

Vízilabda: a Szolnok kapusa, Szabó Gergő a süti miatt lőtt gólt a Vasas ellen

Vízilabda
2025.11.27. 15:58

Férfi vízilabda ob I: bravúros győzelmet aratott a Szolnok, elvette a Vasas veretlenségét

Vízilabda
2025.11.23. 19:51
Ezek is érdekelhetik