A Szolnok szoros győzelemmel, a BVSC szétlövéses vereséggel kezdett a vízilabda Eurokupában

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2025.10.16. 21:06
null
Fotó: BVSC/Szűcs Attila
A Szolnok győzelemmel, a BVSC szétlövéses vereséggel rajtolt a férfi vízilabda Eurokupában. A Tisza-parti együttes a második számú európai kupasorozat csoportküzdelmeinek csütörtöki nyitányán 16–15-re nyert a román Dinamo Bucuresti vendégeként, míg Varga Dániel zuglói együttese ötméteresekkel kapott ki a görög Vuliagmeni otthonában.

Hiába tűnt úgy, hogy a Dinamo Bucuresti lefelé lóg ki a korábban Bajnokok Ligája- és Eurokupa-győztes Szolnok, a 2023-ban Eurokupa-elődöntős olasz Pallanuoto Trieste és a kétszeres Ek-győztes CN Barcelona mellett a B-csoportban (az 1986-ban még KEK-ezüstérmes románoknak nincs jelentős nemzetközi eredménye az elmúlt évtizedekből), alaposan megszorongatta magyar ellenfelét hazai környezetben az Eurokupa nyitányán. Hangay Zoltán csapata többször négy góllal is vezetett, de nem védekezett jól. Zerinváry Loránd negyedik góljával hét és fél perccel a vége előtt 15–11 volt a Szolnoknak, ám ezután a támadások kezdtek elhalni – Matei Lutescu két perccel a végső dudaszó előtt ötödik gólját megszerezve egy gólra felhozta a románokat (15–16), a Szolnoknak pedig keményen kellett védekeznie, hogy megőrizze minimális előnyét.

A BVSC tavaly háromból három meccset megnyert a Vuliagmeni ellen és sokáig jó esélye volt a sorozatbeli negyedik sikerre is. A görögök nyomása azonban a hajrára beérett a C-csoportban – Haralambosz Trulosz 24 másodperccel a vége előtt döntetlenre mentett. Az ötméteresekben nyolc párig nem rontottak a lövők, ekkor viszont a BVSC grúz légiósának, Nika Susiasvilinek a lövését Emmanuil Andreadisz kivédte – a túloldalon Nikolaosz Kasztrinakisz eldöntötte a csatát.

FÉRFI VÍZILABDA EUROKUPA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
B-CSOPORT
Dinamo Bucuresti (román)–Szolnoki Dózsa 15–16 (4–7, 4–3, 3–4, 4–2)
G: Lutescu 5, Prioteasa 4, Csikovani 2, Dragomir, Cojocariu, Meszhi, Radu, ill. Zerinváry 4, Bedő, Krasznai, Kovács Gergő 2-2, Schmölcz, Simon D., Szabó II Bence, Teleki, Vámosi, Zeman
Pallanuoto Trieste (olasz)–CN Barcelona (spanyol) 20–16

C-CSOPORT
Vuliagmeni (görög)–BVSC-Manna ABC 11–11 (1–3, 2–2, 5–5, 3–1) – ötméteresekkel 9–8
G: Te Riele 6, Hadzisz, Szpahics 2-2, Trulosz, ill. Batizi 5, Tátrai D. 3, Ekler Zs., Mészáros M., Susiasvili
Panathinaikosz (görög)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 16–8

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: BVSC veretlensége is az FTC ellen veszett oda; a Vasas 13 góllal győzte le a KSI-t

Vízilabda
2025.11.29. 17:51

Vízilabda ob I: a domináns FTC győzött a Honvéd ellen

Vízilabda
2025.11.22. 20:00

Szédületes szétlövésben győzte le görög riválisát a BVSC; a Szolnok is nyert a vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2025.11.20. 21:38

Férfi vízilabda ob I: nem hagyott esélyt a Honvéd a Szolnoknak

Vízilabda
2025.11.15. 21:04

A Szolnok kikapott hazai környezetben a Barcelonától, a BVSC győzött Montenegróban a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2025.11.13. 19:18

Varga Dániel: Nagy lépést tettünk előre, de dolgozunk tovább, hogy a későbbiekben ne veszítsünk két pontot

Vízilabda
2025.10.18. 21:21

A továbbjutás ellenére maradt hiányérzetük a szolnoki pólósoknak

Vízilabda
2025.10.07. 12:00

Férfi vízilabda Eurokupa: súlyos vereséget szenvedett, de továbbjutott a Szolnok

Vízilabda
2025.10.05. 14:46
Ezek is érdekelhetik