Góleső a pólódöntő második meccsén: az FTC újra legyőzte a Vasast, és megvédte bajnoki címét

2024.05.21. 19:28
Ünnepelnek a ferencvárosiak a győzelem után (Fotó: Balogh László)
Az FTC kedd kora este 21–14-re legyőzte a Vasast a férfi vízilabda ob I döntőjének második mérkőzésén, ezzel megvédte a bajnoki címet.

 

Nemcsak a végtelenben találkoztak a párhuzamok, hanem a Hajós uszodában is. A bajnoki döntő második mérkőzése ugyanúgy másfél negyedig volt szoros, mint az első találkozó, és a félidőben ugyanúgy négy góllal vezetett az FTC-Telekom a VasasPlaket ellen, mint szombaton.

A címvédő zöld-fehérek akkor kerültek lépéselőnybe, amikor 4–3-as vezetésüknél a Vasas időkéréses emberelőnyéből ők maguk lőttek gólt, az állás 4–4 helyett 5–3 lett. Erre gyorsan lőttek még kettőt, és onnantól kezdve végig irányították a mérkőzést.

Különbséget jelentett viszont, hogy a Vasas az első mérkőzéshez képest összerakta a támadójátékát, csak ennek a védekezés látta a kárát. Hiába lőtt többet Szlobodan Nikics együttese, jóval többet is kapott, már a harmadik negyed második percében ugyanannyi találatot nyelt be, mint szombaton összesen (szám szerint tizenhármat). A zöld-fehérek közül Varga Dénes, Jansik Szilárd, Sztilianosz Argiropulosz és Edoardo Di Somma is elképesztően hatékonyan játszott, ráadásul szebbnél szebb gólokat lőttek.

A harmadik negyed végén 17–11-re vezetett a Ferencváros, ez a gólmennyiség még végeredménynek sem lett volna kevés, és még hátravolt egy negyed. A Vasas kapujába a harmadik szakasz közepén jött Mizsei Márton, a Fradiéba a negyedik elején Szakonyi Dániel, de a lényeges kérdések addigra már régen eldőltek. A Vasas küzdött becsülettel, Lakatos Soma góljait még az U20-as válogatottbeli csapattársai, a lelátón ülő Tátrai Dávid és Mészáros Mátyás is megtapsolta, de a zöld-fehérek így is fölényesen vezettek.

Nem mondhatjuk, hogy csendesen csordogált az utolsó negyed, mert láthattunk kisebb kakaskodást és cserés kiállítást is, de a zöld-fehérek már nem engedték közelebb magukhoz az ellenfelüket. Az FTC teljesen megérdemelten, 21–14-re győzött, és lezárta az egyik fél második győzelméig tartó párharcot. A Vasas megtette, amit lehetett, a Magyar Kupában és a bajnokságban is döntőbe jutott, a Ferencvárost azonban idehaza nem lehetett megfogni – remélhetőleg az „idehaza” szót a Bajnokok Ligája négyes döntője után elhagyhatjuk.

A zöld-fehérek történetük 26. bajnoki címét nyerték meg, ezzel utolérték az örökranglista élén az Újpestet. Varga Dénes pályafutása tizenkettedik bajnoki címét ünnepelhette, ezzel utolérte az 1942 óta egyeduralkodó újpesti legendát, Bozsi Mihályt. Nem mellesleg az FTC 1983 óta az első csapat, amelyik veretlenül lett bajnok – akkor éppen a mostani ellenfél, a Vasas nem talált legyőzőre.

 

FÉRFI VÍZILABDA OB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
VASASPLAKET–FTC-TELEKOM 14–21 (2–3, 5–8, 4–6, 3–4)
Hajós uszoda, 1500 néző. V: Kovács Cs. T., Kovács S. 
VASAS: Lévai – Sz. Rasovics 1, BÁTORI 3, BATIZI 3, Gábor L., Dedovics 1, Lakatos S. 2. Csere: Mizsei (kapus), Randjelovics, Bedő 1, Burián 1, Konarik 2, Dala D. Edző: Szlobodan Nikics
FTC: Vogel Soma – ARGIROPULOSZ 3, Vigvári Vendel 2, DI SOMMA 4, Molnár E. 1, MANDICS 3, JANSIK SZ. 3. Csere: Szakonyi (kapus), VARGA DÉNES 5, Fekete G., Pohl, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Varga V. Edző: Nyéki Balázs
Emberelőny-kihasználás: 15/7, ill. 10/9
Kettősemberelőny-kihasználás: –, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 2/1
Kipontozódott: Varga V. (15. p.), Dedovics (27. p.), Gábor L. (30. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Batizi (28. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 az FTC javára
MESTERMÉRLEG.
Szlobodan Nikics: – Bíztam benne, hogy sokkal jobb teljesítményre leszünk képesek, mint az első mérkőzésen, mindent megtettek a srácok, hogy kihozzák magukból a maximumot, de ez volt a realitás. A Ferencváros nagyon erős csapat, hasonló játékerőt képvisel, mint a Pro Recco, remélem, hogy kijön neki a lépés a Bajnokok Ligája négyes döntőjében.
Nyéki Balázs: – Nagyon sok volt a gól, nem a mi jellemzőnk, hogy ennyi gólt kapunk, viszont nagyon sokat is lőttünk. Azért azt nem lehet várni, hogy huszonegy nyolcra nyerjük meg a bajnoki döntőt. Mi is beleestünk abba játékba, hogy több energiát fektettünk a támadásba, de ez most nem idegesít különösebben, egyrészt ez döntő volt, másrészt minden meccs más, a Novi Beograd elleni BL-elődöntő is másféle lesz.


BÁTORI Bence, a Vasas szélsője: – A Fradi bizonyította, hogy jobb csapat, megérdemelten nyerte meg a bajnoki címet. Az volt a célkitűzésünk, hogy bejussunk a döntőbe, ez már a harmadik ezüstérmünk, amelyet ebben az évadban szereztünk, ennél többet nem hozhattunk volna ki az idényből. Büszke vagyok a csapatra, mert mindent megtettünk, nem feltett kézzel ugrottunk vízbe. Kicsit szomorúak vagyunk, de néhány nap múlva már biztosan máshogy gondolunk a döntőre.

Edoardo DI SOMMA, az FTC szélsője: – A döntő mindkét mérkőzésén nagyon jól játszottunk, és bár az első negyed ezúttal is szoros volt, úgy álltunk bele a mérkőzésbe, ahogy kellett, nem voltak kihagyásaink. Nagyon fontos volt, hogy megnyerjük a bajnokságot, és jó formában, sikerélménnyel a hátunk mögött utazzunk a Bajnokok Ligája máltai négyes döntőjére. Továbbra is a védekezésre helyezzük a hangsúlyt, ha hátul fegyelmezettek vagyunk, támadásban bármire képesek lehetünk.


E.ON OB I, FÉRFIAK, 2023–2024
Bajnok: FTC-Telekom (Sztilianosz Argiropulosz, Balla Ferenc, Luca Damonte, Edoardo Di Somma, Fekete Gergő, Haverkampf Bence, Horváth Levente, Jansik Szilárd, Lugosi Csongor, Dusan Mandics, Danyiil Merkulov, Molnár Erik, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Német Toni, Paján Bátor, Pápai Márton, Pohl Zoltán, Simon Sebestyén, Szabó Bence, Szakonyi Dániel, Varga Vince, Varga Dénes, Vigvári Vendel, Vogel Soma, Zeman Márton, edző: Nyéki Balázs)
  2. VasasPlaket
  3. Genesys OSC Újbuda
  4. BVSC-Zugló
  5. Endo Plus Service-Honvéd
  6. Szolnoki Dózsa
  7. Zue.hu Szegedi VE
  8. Kaposvári VK
  9. Digi-Eger
10. Pannergy-Miskolci VLC
11. Metalcom-Szentes
12. UVSE
13. Pécsi VSK-Mecsek Füszért
14. KSI SE

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik