Női vízilabda: megvan Gerendás György utódja az FTC-nél

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.03. 10:59
Nyártól Matajsz Márk veszi át az FTC női vízilabdacsapatának irányítását (Fotó: fradi.hu)
Pénteken már beszámoltunk róla, hogy az FTC női vízilabdacsapatának edzője, Gerendás György az idény végén befejezi edzői pályafutását. A klub azóta a távozó szakember utódját is megnevezte.

 

A 70. életévét február 23-án betöltő Gerendás György pénteken jelentette be, hogy az idény végén befejezi edzői pályafutását. Utódja a Ferencváros női vízilabdacsapatánál Matajsz Márk lesz.

„A 45 éves szakember jelenleg még a Szentes ob I-es női együttesének vezetőedzője, de elmondta, hogy óriási várakozással tekint az előtte álló feladatra, és tisztában van vele, hogy a Ferencvárosnál mindig a győzelem a cél. Ezt megtapasztalta már a saját bőrén is, hiszen 1997 és 2001 között nagyszerű sikereket ért el a zöld-fehérek vízilabdázójaként” – jelentette be Matajsz nyári érkezését a fradi.hu.
 
„A pályafutásom legszebb éveit itt töltöttem! Huszonhárom éve ugyan teljesen mások voltak a körülmények, mint manapság, de jó volt itt lenni. Négy szezont játszottam a Ferencvárosban, és sikerült nyernünk bajnoki címet, Magyar Kupát és KEK-et. Nem titkolom, nagyon megörültem a mostani felkérésnek, és nem is hezitáltam sokat rajta. Egyértelmű volt a válaszom, mert a Fradi hívását nem lehet visszautasítani” – idézi az FTC honlapja a női vízilabdacsapat leendő szakvezetőjét. 

Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke elárulta, igyekeztek olyan szakembert találni, akinek van kötődése a klubhoz.
A Ferencváros hét győzelemmel és egy vereséggel vezeti a női bajnokság alapszakaszát.


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik