Az ötödik lövés – Lakner Gábor jegyzete

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
2024.01.12. 23:18

Tavaly július 29-kén eljött az a pillanat, amikor összenéztünk a helyszínen dolgozó magyar kollégákkal, abbahagytuk a gépelést, és felálltunk a székünkről. Akkor éppen Fekete Gergő készülődött ötmétereshez a Fukuokában megrendezett férfi vízilabda-világbajnokság döntőjének szétlövésében. Ő volt az ötödik magyar lövő, és éppen úgy állt az őrületes ötöspárbaj, hogy ha belövi, akkor Magyarország a világbajnok. Fekete lőtt, a labda a bal kapufáról átpattant a jobb kapufára, majd kifelé perdült. Man­hercz Krisztián utóbb azt mondta, életében nem látott még két kapufás ötméterest. Ha ez bemegy, alighanem ez lesz az év sportpillanata, végül Vo­gel Soma védése lett az két körrel később, ami aztán tényleg világbajnoki címet ért. Fekete is önfeledten ünnepelt, de azért benne maradt az elszalasztott lehetőség, hazatérve úgy fogalmazott, kilencvenkilenc százalékban úgy alakult a világbajnokság, ahogyan szerette volna, a maradék egy százalék a görögök elleni döntő szétlövésében kihagyott ötméterese volt.

Kiejtettük a szerbeket, bent van az elődöntőben az Eb-n a férfi pólóválogatott!
Varga Zsolt: Kellett a szív és a csapatmunka

Eltelt fél év, és újra szétlövésbe torkollott a magyar válogatott aktuális mérkőzése világversenyen. A tét ezúttal kisebb volt, nem a vb-arany, hanem az Eb-elődöntő múlt rajta. Mit ad az ég, ismét Fekete volt az ötödik lövőnk, és úgy állt a párbaj, hogy ha belövi, akkor a mieink bejutnak a négy közé, a szerbek meg mennek a levesbe. Fekete odaállt, ismét ellőtte bal kézre, és ezúttal bement. Ebből két dolgot tudtunk meg azonnal, egyrészt, hogy a megfiatalított magyar válogatott minden előzetes várakozást felülmúlva éremért játszhat a horvátországi Eb-n, másrészt pedig hogy Fekete Gergő elképesztően vagány játékos. A bátorságot általában jutalmazza is a sors.

Valószínűleg az érintett sem tudja, hány ötméterest lőtt a fukuokai balszerencsés próbálkozás óta, Varga Zsolt ugyanis rendszeresen gyakoroltatja ezt a játékosaival. Nem csak úgy ímmel-ámmal, hanem az edzés végén sorozatban hármat be kell lőni, és aki hibázik, annak nulláról indul újra a számolás. A szövetségi kapitány szerint ugyanis az ötöspárbaj korántsem lutri, hanem a játék olyan szegmense, amire fel lehet és fel is kell készülni. Ennek lett az eredménye, hogy a szerbek elleni szétlövésben egyik lövőnk sem hibázott, Fekete pedig a tudása birtokában ismét oda mert állni ötödiknek. Ne legyenek kétségeink, legközelebb is elvállalja.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
14 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07

Mindenkinek van egy 11-e – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.16. 23:44

Még jól jöhet – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.13. 23:57