Férfi vízilabda ob I: Szolnokon szakadt meg a Honvéd győzelmi sorozata

Vágólapra másolva!
2023.10.24. 20:22
null
Nagy csatában győzte le a Honvédot a Dózsa (Fotó: Földi Imre – a képre kattintva galéria nyílik!)
Az EPS-Honvéd 8–6-ra kikapott a Szolnoki Dózsa otthonában a férfi vízilabda ob I keddi mérkőzésén, így a fővárosi csapat öt siker után elszenvedte első vereségét a szezonban.

Szombaton délelőtt kezdődött, kedd este ért véget, mi az? Az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság hetedik fordulója, amely rangadóval zárult, hiszen a Szolnoki Dózsa Praktiker az Endo Plus Service-Honvédot fogadta. A mérkőzés előtt a veretlen (és egy meccsel kevesebbet játszó) fővárosiak a házigazda előtt álltak a tabellán, a mérkőzés után a két csapat helyet cserélt, ezzel szoros összefüggésben a Honvéd sem volt már veretlen.

A kevés gólt hozó találkozó fogatókönyve meglehetősen egyszerű volt, a szolnokiak vezetést szereztek, a fővárosiak egyenlítettek, és ez így ment két teljes negyeden át, a felek 3–3-as döntetlennél cseréltek térfelet – máskor ez egy jó első negyednek számít... Aztán a harmadik szakaszban megtört a sorminta, a hazaiak két gólt lőttek egymás után, Pető Attila duplájára ráadásul egyáltalán nem érkezett válasz, a Honvéd gól nélkül maradt, ezen a mérkőzésen pedig a kétgólos előny jelentősnek számított az utolsó nyolc perc előtt.

A Honvéd megtörte a tizenhat perces gólcsendjét, a találatot jegyző Ekler Bendegúz ráadásul annyira belejött, hogy 36 másodperc elteltével már egyenlített is. A vezetést viszont most sem vette át a vendégcsapat, Kovács Gergő villant a hazaiaktól, amire Kevi Bendegúz emberelőnyből válaszolt. Szűk négy perccel a vége előtt még semmi sem dőlt el – a végjáték viszont a Szolnoké volt.

Kovács Gergő góljával megint vezetett a Dózsa, majd Jansik Dávid lépett elő. Előbb emberhátrányban blokkolt, aztán emberelőnyből gólt lőtt, a Szolnok 8–6-ra vezetett és végül ennyire győzött is, miután a Honvéd utolsó két támadásának egy kontrafault és egy kihagyott fór lett a vége.

Így már csak három csapat veretlen: a Ferencváros, az OSC és a BVSC – szombaton az előbbi és az utóbbi éppen egymás ellen ugrik medencébe, így valószínűleg tovább szűkül a lista. Az viszont legalább már a nyolcadik fordulóban történik.

VÍZILABDA
FÉRFI OB I, ALAPSZAKASZ, 7. FORDULÓ
Szolnoki Dózsa Praktiker–EPS-Honvéd 8–6 (2–2, 1–1, 2–0, 3–3)

Szolnok, 300 néző. V: Petik, Ercse
SZOLNOK:  BÁNYAI – KOVÁCS GERGŐ 2, PETŐ A. 2, PÁSZTOR 2, Jansik D. 1, Vismeg Zs., Vámosi. Csere: Teleki, Schmölcz 1, Ágh, Ionescu, Szeghalmi. Edző: Hangay Zoltán
HONVÉD: Farkas D. – Kiss B., Ekler Zs., Kevi B. 1, Fejős, Hessels B., Vadovics V. Csere: EKLER B. 2, SIMON H. 2, Hessels S. 1, Nyíri, Szépfalvi, Baksa J. Edző: Szivós Márton
Emberelőny-kihasználás: 8/2, ill. 12/3
MESTERMÉRLEG
Hangay Zoltán: – Fantasztikus, izgalmas meccset nyertünk a Honvéd ellen. Tudtuk, hogy csak jó védekezéssel múlhatjuk felül ellenfelünket, és ezt teljesítettük. Szívünknek, lelkünknek nagyon kellet ez a siker. A további jó eredményeket is csak akkor érhetünk el, ha máskor is hasonló alázattal vízilabdázunk.
Szivós Márton: – Izgalmas, jó mérkőzést játszottunk a Szolnokkal. A védekezéssel nem volt különösebb gondunk, de ezúttal sok helyzetet elhibáztunk. Ezzel a két góllal most jobb volt nálunk a hazai csapat.

AZ ÁLLÁS
1. FTC 7 7 131–48 +83 21
2. OSC 7 7 112–58 +54 21
3. BVSC 7 7 100–64 +36 21
4. Vasas 7 6 1 99–68 +31 18
5. Honvéd 7 6 1 72–52 +20 18
6. Szolnok 7 5 2 82–62 +20 15
7. Kaposvár 7 3 1 3 75–82 –7 10
8. Szentes 7 2 5 58–82 –24 6
9. Eger 7 1 6 72–87 –15 3
10. Miskolc 7 1 6 56–89 –33 3
11. Szeged 7 1 6 66–102 –36 3
12. UVSE 7 1 6 50–93 –43 3
13. KSI 7 1 6 55–102 –47 3
14. Pécs 7 1 6 57–96 –39 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik