Férfi vízi MK: sorozatban hatodszor kupagyőztes az FTC

Vágólapra másolva!
2023.09.03. 19:41
A Vasas egy félidőn át tartotta a lépést a Ferencvárossal, de a zöld-fehérek a térfélcsere után állva hagyták ellenfelüket, és – 11–6-os győzelmet aratva a Magyar Kupa fináléjában – megvédték a címüket.

A Ferencváros ezúttal is megnyerte a Magyar Kupát (Fotó: Balogh László)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
A Ferencváros ezúttal is megnyerte a Magyar Kupát (Fotó: Balogh László)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
A Ferencváros ezúttal is megnyerte a Magyar Kupát (Fotó: Balogh László) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!


Hatodik alkalommal találkozott a Ferencváros és a Vasas a férfi vízilabda Magyar Kupa döntőjében, az alacsony szám elsődleges oka, hogy a két tradicionális klubnak ritkán volt egyszerre korszakos csapata. Eddig a Vasas vezetett 3–2-re, de óriási meglepetést jelentett volna, ha nem egyenlítenek összesítésben a zöld-fehérek. Az FTC szombaton úgy jutott döntőbe, hogy a bárhol máshol biztosan kezdő Luca Damonte, Danyiil Merkulov, Német Toni, Pohl Zoltán négyes néhány sorral előttünk ücsörgött lelátón, ami mindent elmond a csapat erejéről. Ezzel együtt az talán túlzás volt, hogy az első negyedben megjelent a reklámtáblán a felirat, miszerint a sorozat győztese az FTC-Telekom – minden bizonnyal a tesztfelirat került ki véletlenül élesben a felületre.

A zöld-fehérek esélyeshez méltóan kezdtek, a két nyári szerzemény, Edoardo Di Somma és Dusan Mandics is megvillant, de Szava Randjelovics a szokásos emberelőnyös befejezésével a hosszú kapufától jelezte, hogy a lényegében teher nélkül, felszabadultan játszó Vasas nem adja olcsón a bőrét. Német Toni klasszis centerakciógóllal jelentkezett, nagyjából ott folytatta, ahol a fukuokai világbajnokságon abbahagyta. A Vasas visszajöhetett volna egy gólra az első negyed végén, Burián Gergely ugyanis labdát szerzett, és egyedül vitte rá a labdát Vogel Somára. Hosszú másodpercekig lóbált, a ferencvárosi kapus azonban csak nem akart elsüllyedni, lőni viszont muszáj volt, mert vészesen közeledtek a védők, a hatalmas helyzet vége így elképesztő védés lett.

Aztán a második negyed elején csak visszajött egy gólra a Vasas, Konarik Ákos szépített, Német Toni azonban tarthatatlan volt a kapu előterében, ezúttal emberelőnyből lőtt a kapuba. Vogel Soma mellett Lévai Márton is jól védett, a blokkok is a helyükön voltak, így aztán gyors játékot segítő 25 méteres medence ellenére is kevés gólt láthattunk. Di Somma is elpuskázott egy hasonló helyzetet, mint korábban Burián, Varga Dénesnek pedig már a második góljába fújtak bele a játékvezetők. Az utolsó szó Nikola Dedovicsé volt, a Vasas nyáron igazolt szerb játékosa a nagyszünet előtt ismét egy gólra hozta fel a piros-kékeket.

A mérkőzés előtt és a negyed közti szünetekben is volt miért tapsolniuk a szurkolóknak, ugyanis valamennyi világbajnok csapatunkat köszöntötték a kerek évfordulók miatt – az idei, fukuokai vb óta már nem volt elég a három szünet... A 2013-as csapatnak Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, míg az 2003-as és az 1973-as együttes tagjainak Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át az elismeréseket.

A térfélcsere után Mandics balkezes bombája adta meg az alaphangot, majd kivédekezett Vasas-emberelőny után Varga Dénes végre olyan gólt is lőtt, amelyikbe nem fújtak bele. Ekkor már 6–3-ra vezetett a címvédő, a Vasasnak pedig mindenképpen gólt kellett volna lőnie, hogy meccsben maradjon. Vogel Soma azonban máshogyan gondolta, és hatalmasat védett emberhátrányban. Majd bemutatott még egy bravúrt, a túloldalon Vigvári Vendelnek pedig nem kellett emberelőny, akcióból talált a kapuba. A Vasas következő fórja a blokkban halt el, Di Somma viszont dudaszós gólt lőtt, ezzel gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést. A záró negyed előtt 8–3-ra vezetett a a Ferencváros, amely egészen elképesztő védőmunkával rukkolt ki, és tizenöt percen át egyetlen gólt sem kapott.

Az utolsó nyolc perc Nagy Ádám góljával kezdődött, a Vasas hosszas gólcsendjét végül Sztrahinja Rasovics törte meg. Szlobodan Nikics, a piros-kékek edzője ismét meghúzta a kapuscserét, Mizsei Márton büntetővédéssel mutatkozott be, de már túl késő volt ahhoz, hogy ettől lendületet kapjon a csapata. A Vasas mindenesetre megnyomta a végét, persze a Ferencváros már olykor cifrázta is a játékot, kettős emberelőnyben például addig passzolgattak a zöld-fehérek, amíg Jansik Szilárdnak gyakorlatilag már csak az üres kapuba kellett betennie a labdát. A végén felváltva potyogtak a gólok, Varga Vince tett arról, hogy megmaradjon az ötgólos különbség.

A Ferencváros 11–6-ra győzött, a Vasas derekasan küzdött, de csak egy félidőn át tudta tartani a lépést ellenfelével. A zöld-fehérek sorozatban hatodszor, történetük során már huszonharmadszor nyerték meg a Magyar Kupát, Nyéki Balázs pedig először fürödhetett vezetőedzőként. Naná, hogy csobbant is.

VÍZILABDA
BENU férfi Magyar Kupa, négyes döntő (Margitsziget)
Döntő
FTC-TELEKOM–A-HÍD VASASPLAKET 11–6 (3–1, 1–2, 4–0, 3–3)
Hajós uszoda, 2500
néző. V: Kovács Cs. T., Kun Gy.
FTC: VOGEL SOMA – Argiropulosz, Varga Dénes 1, DI SOMMA 2, Molnár E., Nagy Ádám 1, MANDICS 2. Csere: Szakonyi (kapus), NÉMET T. 2, Jansik Sz. 1, Pohl, Vigvári Vendel 1, Fekete G., Varga V. 1. Edző: Nyéki Balázs
VASAS: Lévai – Bátori 1, Sz. Rasovics 1, DEDOVICS 2, Bedő, Burián, Dala D. Csere: Mizsei (kapus), Randjelovics 1, Lakatos S., Konarik 1, Gábor L., Batizi. Edző: Szlobodan Nikics
Gól – emberelőnyből: 10/4, ill. 11/2
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –.
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. –
Kipontozódott: Konarik (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Nyéki Balázs:
– Különösebb pihenő nélkül álltak munkába a játékosok, az elmúlt három hétben jól dolgoztak az edzéseken, lenyűgöző volt a hozzáállásuk. Nem volt könnyű dolgunk, de minden összeállt, úgy ugrottak vízbe a srácok, hogy bizonyítják, nem lehet esélye a Vasasnak. Nagyon örülök a mindössze hat kapott gólnak, Vogel Soma fantasztikus teljesítményéhez jó blokkok társultak.
Szlobodan Nikics: – Az első két negyedben jól játszottunk, de sajnos a nagyszünet után elfáradtunk, emberelőnyben a szerencse is elpártolt mellőlünk. Vogel Soma nagyon jól védett, megalapozta a Fradi győzelmét, ám a vereség ellenére büszke vagyok a srácokra, mert mindent kiadtak magukból. Tizennégy év után játszottunk döntőt a Magyar Kupában, hálás vagyok a szurkolóinknak a támogatásért.

A végeredmény. Kupagyőztes: FTC-Telekom (Balla Ferenc, Luca Damonte, Edoardo Di Somma, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Dusan Mandics, Danyiil Merkulov, Molnár Erik, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Német Toni, Pohl Zoltán, Sztilianosz Argiropulosz, Szabó Bence, Szakonyi Dániel, Varga Dénes, Varga Vince, Vigvári Vendel, Vogel Soma. Edző: Nyéki Balázs), 2. A-Híd VasasPlaket, 3. Genesys OSC Újbuda és Endo Plus Service-Honvéd

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik