Férfi vízilabda-vk: a görögöket legyőzve elődöntős a válogatott

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.01. 07:30
null
Legyőzte a görögöket, elődöntős a magyar válogatott (Fotó: waterpolo.hu)
Ahhoz képest, hogy az első negyed közepén 0–2-re állt, a maradék 28 percben mindössze két gólt kapott a fantasztikusan védekező magyar válogatott, így hatalmas csatában 6–4-re nyert a görögök ellen a Los Angeles-i világkupa-szuperdöntő negyeddöntőjében.

 

A magyar csapat az első negyed végére felállt a kétgólos hátrányból, egyenlített (2–2), majd a következő játékrészben már vezetett (3–2). A görögök a harmadik felvonásban egyenlítettek (4–4), de a végjátékban mi bizonyultunk jobbnak, s 6–4-re diadalmaskodtunk. Varga Dénes és Jansik Szilárd egyaránt két gólig jutott, Zalánki Gergő és Vigvári Vince is betalált.

A válogatott kapusa, Vogel Soma lett a meccs embere, ami nem meglepő: 13/9-es, 69 százalékos mutatóval zárt.

Az elődöntőben a németeket 18–9-re legyőző világbajnoki címvédő Spanyolország következik, magyar idő szerint vasárnap hajnali kettő órakor.

„A felkészülésnek ebben a szakaszában, hosszú utazás után benne vannak a pakliban az ilyen kevés gólos mérkőzések. Nekem leginkább az tetszett, hogy a meccs előrehaladtával egyre stabilabb lett a védekezésünk, az utolsó negyedben még többet blokkoltunk, mint addig. Ez fontos győzelem, mert a görögök nagyon jók. A támadás mehetett volna kicsit jobban, de amikor ekkora fókusz van a védekezésen, mint ma nálunk, akkor azért az sokszor megy a támadásvezetés rovására” – értékelt a waterpolo.hu-nak Varga Zsolt szövetségi kapitány

VÍZILABDA
VILÁGKUPA-SZUPERDÖNTŐ
NEGYEDDÖNTŐ
Magyarország–Görögország 6–4
(2–2, 1–0, 1–2, 2–0)
Gólok:Varga D. 2, Jansik Sz. 2, Zalánki, Vigvári Vince ill., Kalogeropulosz, Funtulisz, Nikolaidisz, Kakarisz
Németország–Spanyolország 9–18 (2–6, 2–3, 2–5, 3–4)
Olaszország–Románia 20–2 (5–0, 5–1, 5–0, 5–1)
Szerbia–Egyesült Államok 9–10 (5–3, 1–0, 3–3, 0–4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik