Férfi vízi ob I: előnybe került a Honvéd a bronzcsatában

L. M.L. M.
2023.05.14. 20:10
null
A Honvéd bírta jobban a hajrát (Fotó: Facebook/EPS-Honvéd)
Támadásban kreatívan, védekezésben fegyelmezetten játszott a Honvéd a Vasas otthonában, és egy győzelemre került attól, hogy tizennégy év után ismét érmet szerezzen a férfi vízilabda ob I-ben.

 

Nem a kedvenc ellenfele a Vasasnak a Honvéd, amely januárban meglepetésre három góllal nyert a Komjádi uszodában, és hazai medencében is hamar ellépett hárommal, de nagy csatában fordítottak a piros-kékek.

A harmadik helyért zajló párharc vasárnap esti első mérkőzéséből másfél negyed telt el, amikor kialakult a háromgólos különbség, a Honvéd virtuóz támadójátékát nem tudta megfékezni a házigazda. Ekler Bendegúz megúszásból kiharcolt, majd gólra is váltott egy ötméterest, Simon Henrik centerből lőtt akciógólt, Hessels Sebastian a kapásszélen villant meg. És akkor még nem szóltunk az utolsó idényét taposó Hosnyánszky Norbertről, aki hátul blokkolt és labdát szerzett, elöl karmesterként irányított és hatalmas gólt lőtt Braniszlav Mitrovics feje fölé.

Az olimpiai bajnok kapus azonban a második negyed derekán lehúzta a rolót, kettős emberelőnyből sem tudtak neki betalálni, s mivel eközben a Vasas lőtt négyet, 6–5-nél már az angyalföldiek álltak jobban. Szlobodan Nikics együttese sok mozgással játszott, olykor Szava Randjelovics, máskor Bátori Bence úszott be a center mellé, a bejátszások, feladások pedig egyre többször jutottak el a címzetthez.

A harmadik negyed végén Kiss Bálint fórból törte meg a Honvéd több mint tízperces gólcsendjét, így a záró szakasz egálról kezdődött. A Vasasból érezhetően sokat kivett, hogy nagy hátrányt kellett ledolgoznia, Randjelovics víz alatti fejre ütésért kapott négyperces kiállításával pedig nagyon nehéz helyzetbe került a házigazda. A tankönyvbe illően védekező vendégek elléptek kettővel, és bár a Vasas támadhatott az egyenlítésért, Hessels Sebastian labdát szerzett, megúszott, és lezárta a találkozót. A népes Honvéd-tábor álló vastapssal ünnepelte csapatát, amely 9–7-re győzött a Komjádiban, és egy lépésre került attól, hogy a bajnoki bronzérem mellett a BL-indulás jogát is megszerezze.

A 3. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
A-HÍD VASASPLAKET
–ENDO-PLUS SERVICE HONVÉD 7–9 (2–4, 2–1, 2–1, 1–3)
Komjádi uszoda, 500néző.V:Kovács S., Ercse.
VASAS:B. MITROVICS – BÁTORI2,Konarik, Zerinváry, Bedő, Erdélyi1,Drasko Brguljan.Csere:Randjelovics2,GÁBOR L.1,Sedlmayer, Mezei T.1,Simon R., Ragács.Edző:Szlobodan Nikics
HONVÉD:DECKER A. – Gregor, KISS B.2,EKLER B.2,Fejős, Kevi, Nyíri B.Csere:Hessels B., HOSNYÁNSZKY1,HESSELS S.3,Simon H.1,Sugár, Baksa J.Edző:Szivós Márton
Gól – emberelőnyből:11/4, ill. 8/3.Gól – kettős emberelőnyből:–, 1/0.Gól – ötméteresből:–, ill. 2/2.Kiállítva (végleg, brutalitásért):Randjelovics (27. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása:1–0 a Honvéd javára
MESTERMÉRLEG
Szlobodan Nikics:– Nem játszottunk jól, a rossz kezdés után nem találtunk magunkra. A négyperces kiállítás után nehéz dolgunk volt, de nem csak ez okozta a vesztünket. Hiába volt fontos nekünk a mérkőzés, semmi nem működött a játékunkban – a Kőér utcában szeretnénk javítani.
Szivós Márton:– A harmadik helyért általában csalódott csapatok szoktak küzdeni, de ezúttal két motivált együttes ugrott vízbe. Értékeltük a lehetőséget, hogy éremért játszhatunk, kimagaslóan védekeztünk, amit a hét kapott gól is mutat. Egy lépést megtettünk, de a párharc két nyert mérkőzésig tart.

 

Legfrissebb hírek

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
15 órája

Férfi vízilabda: Nagyok szeretnénk lenni! – Csoma Kristóf

Vízilabda
22 órája

A BVSC a második, a Honvéd az első sikerére hajt a vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2026.11.05. 11:22

Meglepetésre az Eger legyőzte a Szolnokot a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.10.31. 19:15

A Honvéd-drukkerek véleménye: a fejétől bűzlik a hal?

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 08:42

A Ferencváros hat góllal nyert a Debrecen ellen a férfi vízi ob I-ben

Vízilabda
2026.10.30. 21:18

A Honvéd legyőzésével kezdte a csoportkört a BVSC a férfi vízi Ek-ban

Vízilabda
2026.10.29. 19:38

Megszorongatta a BVSC a fáradt FTC-t a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.10.22. 21:28