Női vízi ob I: Stieber Mercédesz hatalmas lehetőségként tekint új feladatára

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2022.03.03. 15:36
null
Stieber Mercédesz (Fotó: Török Attila)
Hatalmas lehetőségnek tartja Stieber Mercedes, hogy az idény végén átveheti Petrovics Mátyástól a BVSC-Zugló női vízilabdacsapatának vezetőedzői feladatait.

A kétszeres világ- és Európa-bajnok klasszis érkezését már januárban bejelentette a klub, de csütörtökön, sajtótájékoztatón is bemutatta a szakvezetőt, aki hivatalosan nyár elején ül a kispadra.

„Ez egy nagy változás a klub életében, valami új kezdete. Petrovics Mátyásnak csakis köszönet és tisztelet jár, az elmúlt tizenkét év meghatározó volt az egyesület történetében” – mondta Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke, aki a sajtóeseményen nyújtotta át a 2010-ben érkezett trénernek az egyesület Örökös Tagja címet igazoló plakettet.

Petrovics Mátyással 12 év alatt két bajnoki ezüstöt és három bronzot nyert a gárda, négyszer kupadöntőt játszott, és a tokiói olimpián bronzérmes együttesben is szerepeltek zuglói játékosok. A tréner hangsúlyozta, mindezek mellett nagy eredménynek tartja, hogy az együttes magyar játékosokkal szerepelt rendszeresen a legjobbak között, ráadásul az utánpótlásban is szép sikereket értek el, minden korosztályban tudott női csapatot indítani a klub.

„Ez egy nagyon szép örökség, amit, remélem, tovább tudnak vinni. Persze még előttünk van a mostani idény is, amit szeretnénk minél szebben befejezni” – nyilatkozta a szakember, akinek tanítványai pénteken a Dunaújváros otthonában ugranak medencébe.

Stieber Mercédesz csaknem 25 évet élt Olaszországban, ahol előbb játékosként, majd edzőként dolgozott.

„Ez egy hatalmas lehetőség számomra, biztosan nem lesz egyszerű folytatni, amit Matyi elkezdett. Ugyanakkor meg akarok felelni az elvárásoknak, remélem, a csapat együtt tud maradni, és a felnőttekkel, valamint az utánpótlásban is folytatni tudjuk a sikereket” – mondta Stieber Mercédesz. Hozzátette, Olaszországban is folyamatosan figyelemmel kísérte a magyar női vízilabdát, így egyáltalán nem ismeretlen számára a környezet.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: 23 gólt lőtt a Szeged az OSC-nek

Vízilabda
2026.04.25. 22:32

Női vízilabda ob I: szegedi siker a Győr ellen

Vízilabda
2026.04.18. 22:55

Dobi Dorina: A Fradit is képesek vagyunk megszorongatni vagy akár le is győzni

Vízilabda
2026.04.16. 10:04

Női póló ob I: idegenben nyert és döntőbe jutott a BVSC

Vízilabda
2026.04.15. 20:41

Továbbra is veretlen a Debrecen a férfi vízilabda ob I alsóházában

Vízilabda
2026.04.11. 22:35

Női vízilabda BL: az FTC nyerte a „magyaros” rangadót, magabiztos előnyt szerzett az UVSE elleni visszavágóra

Vízilabda
2026.04.11. 21:55

Női vízilabda Eurokupa: értékes döntetlent játszott a BVSC Barcelonában

Vízilabda
2026.04.11. 19:10

Hosszú kihagyás várhat Keszthelyi Ritára

Vízilabda
2026.04.10. 15:53
Ezek is érdekelhetik