Női vízilabda: a mieink ezúttal hét góllal kaptak ki az USA-tól

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.27. 10:42
null
Ashleigh Johnson, az amerikaiak kapusa 17 védést mutatott be (Fotó: USA Water Polo)
A magyar női vízilabda-válogatott a második kaliforniai olimpiai felkészülési mérkőzésén hétgólos, 14–7-es vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól – írja a sportági szövetség hivatalos honlapja, a waterpolo.hu.

 

Az összecsapásnak a kaliforniai Irvine-ban található William Woollett uszodakomplexum adott otthont. Az olimpiai bajnok és világbajnok amerikaiak egy nappal korábban 14–9-es győzelmet arattak a mieink felett, ezúttal hét góllal, 14–7-re győztek le bennünket.

„Ezúttal jobban kezdtünk, mint egy nappal korábban, de úgy érzem, a huszonnégy órán belüli komoly erőpróba meglátszott a csapaton – értékelt Bíró Attila szövetségi kapitány a waterpolo.hu-n. – Fizikailag, lábtempóban, pontosságban nem tudtuk felvenni a versenyt a hazaiakkal, akik frissebbek, erősebbek, hatékonyabbak voltak. Kifogásokat nem keresünk, ennél jobban kell játszani. Tudtuk, hogy lesznek ilyen pofonok, amelyekből építkezni kell. Az akarással, a hajtással nem volt gond, ám a blokkok minősége között óriási különbséget láttam. Nem tagadom, a tegnapi produkciónk jobban tetszett, és ez nem csupán az eredményre vonatkozik. A csapatot persze továbbra is »forgatom«, de ennél minden összeállításban sokkal többet várok.”

A magyar csapatra szombaton San Diego közelében újabb előkészületi meccs vár az amerikaiak ellen.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS (Irvine, Kalifornia)
EGYESÜLT ÁLLAMOK–MAGYARORSZÁG 14–7 (4–1, 3–1, 4–3, 3–2)
Egyesült Államok:
Johnson – Hauschlid 2, Steffens 1, Haralabadis 3, Neushul, A. Fischer, M. Fischer. Csere: Musselman 1, Seidemann, Fattal, Gilchrist 1, Williams 3, Raney 3. Szövetségi kapitány: Adam Krikorian
Magyarország: Kasó – Antal 1, Vályi, Parkes 1, Illés 1, Keszthelyi 1, Rybanska 1. Csere: Szilágyi, Horváth B., Máté 1, Gyöngyössy, Garda 1. Szövetségi kapitány: Bíró Attila

A NŐI VÁLOGATOTT OLIMPIAI KERETE
Kapusok:Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Magyari Alda (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok:Antal Dóra (UVSE), Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (FTC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (FTC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (FTC)

A válogatott felkészülési programja
Május 21.–június 5. – edzőtábor, Egyesült Államok
Június 7–13. – edzések, Margitsziget
Június 13–21. – világliga-szuperdöntő, Athén
Június 22.–július 8. – edzések, Margitsziget
Július 9–11. – SEAT-kupa, Margitsziget
Július 14. – indulás a japán edzőtáborba
Július 26. – rajt az olimpián Oroszország ellen

A magyar női válogatott a címvédő Egyesült Államok, valamint Oroszország, Kína és Japán csapatával szerepel egy csoportban az olimpián.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik