Vízilabda: elmaradt gratuláció és szócsata az Eger–Vasas után

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.10.11. 12:38
null
Vad Lajos hiányolta az egri gratulációt (Fotó: Dömötör Csaba, 2019)
A Facebookon folytatódott az Eger és a Vasas vízilabdacsapatának vitája. Vad Lajos, a hevesi rangadót idegenben megnyerő Vasas vezetőedzője a meccs utáni sajtótájékoztatón nehezményezte, hogy egri kollégája nem gratulált neki.

„Úgy látszik, az egri szokás, hogy a meccs után a vesztes csapat edzője azonnal nem gratulál a győztesnek. Szerintem ezen változtatni kell fiatal kollégámnak” – mondta a 8–6-os Vasas-győzelmet követő sajtótájékoztatón Vad Lajos.

Ezt követően Petrovai Márton elnézést kért idősebb kollégájától, majd az Eger a Facebookra kitett közleményben adott magyarázatot az elmaradt gratulációra. Szerintük Vad Lajos gyorsan eltűnt, hogy rágyújtson, amivel ráadásul megszegte az egri uszoda házirendjét.

„Egy sajtótájékoztató margójára!

Vad Lajos az A-Híd VasasPlaket vezetőedzője meglehetősen szokatlan módját választotta véleménynyilvánítására. A mérkőzés utáni sajtótájékoztató nyilvánosságát használta fel arra, hogy egyfajta üzenetet juttasson el Petrovai Mártonhoz. Nagyképűen, pökhendien megjegyezte, hogy illik gratulálni a győztes csapat edzőjének.

Ez természetesen így szokás! Csakhogy ha Vad Lajos a mérkőzés végét jelentő sípszót követően nem sietett volna megszegni az egri Bitskey Aladár Uszoda házirendjét, ami szerint az uszoda egész területén tilos a dohányzás, akkor lett volna módja fogadni Petrovai Márton gratulációját!”

A szócsata ezzel nem ért véget, Jenkei Dániel, a Vasas kommunikációs vezetője a bejegyzés hozzászólásában reagált az egriek közleményére:

„Hát mégis hol kellene véleményt nyilvánítania, ha nem a sajtótájékoztatón? Tűzzön egy cetlit a hazai vezetőedző kocsijának a szélvédőjére? Maga konfliktus ettől még alapulhat félreértésen, és egyébként a videón a vezetőedzőtök reakciója is korrekt, de az hogy utána az Eger hivatalos oldala odaszúr egy ilyen »közleményt« dühből, otrombán személyeskedve a dohányzás kapcsán, mégis azt mutatja, hogy annyira nem akaródzott gratulálnotok ma a győztesnek...”


Jenkei Dániel hozzászólása
Jenkei Dániel hozzászólása
Legfrissebb hírek

Férfi vízi ob I: nagyot hajrázott a Miskolc, de ezúttal is pont nélkül maradt

Vízilabda
2025.11.09. 20:33

Megszenvedett a sikerért a Vasas

Vízilabda
2025.11.08. 19:48

A BVSC-t is legyőzte, hibátlan maradt az FTC a női vízi ob I-ben

Vízilabda
2025.11.05. 21:15

Hátrányban is van tartása a szegedi vízilabdacsapatnak

Vízilabda
2025.11.04. 06:36

Ötméteresekkel nyert otthon a Szeged a Szolnok ellen a férfi vízi ob I-ben

Vízilabda
2025.11.02. 18:43

Férfi vízi ob I: simán nyert Kaposváron a BVSC és Szentesen a Vasas

Vízilabda
2025.11.01. 18:16

Nem volt esély a bravúrra, sima görög győzelem a Komjádiban

Vízilabda
2025.10.28. 21:59

A legerősebb vetélytársát fogadja a Vasas a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.10.28. 13:11
Ezek is érdekelhetik