Videó: 20 éve lettek olimpiai bajnokok Sydneyben a Kemény-legények

Vágólapra másolva!
2020.10.01. 13:08
null
Az aranyos csapat (Fotó: waterpolo.hu)
Napra pontosan húsz évvel ezelőtt nyerte meg első olimpiai aranyérmét klasszikus fináléban (az előző hat még körmeccses rendszerben született) a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely 24 év elteltével, Sydneyben állt fel ismét a dobogó legfelső fokára az ötkarikás játékokon.

Pedig nem indult zökkenőmentesen a torna a mieink számára, a csoportkörben a horvátok és jugoszlávok elleni vereség mellett a többi mérkőzésen is akadozott olykor a játék, és csupán a harmadik helyen mentünk tovább a hatos fogatból.

A folytatás ismert, az olaszok ellen már remekelt a nemzeti együttes, a jugoszlávoknak egy emlékezetes kapuscsere segítségével vágtunk vissza, a meglepetéscsapatnak számító orosz válogatott elleni fináléban pedig nem volt kegyelem: a 13–6-os sikerrel először lett olimpiai bajnok a Kemény Dénes vezette aranygeneráció, amelynek 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben is sikerült a csúcsra érni.

A teljes mérkőzést megtekintheti ide kattintva!

AZ OROSZOK ELLENI DÖNTŐ ÖSSZEFOGLALÓJA (megtekintés a YouTube-on)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Játékosok: Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Kósz Zoltán, Märcz Tamás, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Székely Bulcsú, Varga Zsolt, Vári Attila. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
9 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
12 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28
Ezek is érdekelhetik