Női vízilabda: Bíró Attila kihirdette a válogatott szűkített Eb-keretét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.08. 11:56
null
Gurisatti Gréta ott lesz az Eb-n (Fotó: Koncz György)
Kihirdette 13 fős keretét Bíró Attila, a vasárnap kezdődő budapesti Európa-bajnokságra házigazdaként készülő magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A hazai szövetség honlapjának szerdai beszámolója szerint az utolsó szűkítésnél Magyari Alda és két 2016-os Európa-bajnok, Antal Dóra és Szücs Gabriella maradt ki az együttesből.

„Közhely vagy sem, az elmúlt öt esztendő legnehezebb világverseny előtti döntését kellett meghoznom. Olyan szinten nőttek fel a fiatalabb játékosok a tapasztaltabbakhoz, hogy nüanszok dönthettek csak. Szerkezetileg jelenleg a kijelölt 13 játékosból álló csapatot tartjuk a legjobbnak arra, hogy az Európa-bajnokságon az ismert célokért harcoljon” – mondta a szakvezető.

A véglegesített együttes két napon keresztül a kínai válogatottal készül, majd szombaton beköltözik egy budapesti szállodába, vasárnap pedig Horvátország ellen kezdi meg Eb-szereplését a Duna Arénában.

„Jó formában, kiváló erőben vannak a lányok, robbanékonyak, de még mindenen lehet javítani, most a gyorsításon, a dinamizmuson van a hangsúly. Az elmúlt hónapok-hetek eredményeinek örülünk, ugyanakkor ezek cseppet sem altatnak el bennünket! A mögöttünk hagyott meccsek semmilyen szempontból nem érnek fel egyetlen Európa-bajnoki mérkőzéssel sem. Abban biztos vagyok, hogy ez a csapat képes bármiért harcba szállni!” – jelentette ki Bíró, aki szerint optimisták lehetnek, elbizakodottak nem.

A magyar válogatott a vasárnapi bemutatkozás után sorrendben hétfőn Szlovákiával, jövő szerdán Oroszországgal, jövő pénteken Görögországgal, végül jövő vasárnap Szerbiával találkozik a csoportkörben, amelyből a két hatos első négy-négy helyezettje jut a negyeddöntőbe. Az olimpiai kvalifikációs kontinensviadalon egy tokiói kvótát lehet szerezni, az európai csapatok közül a világbajnoki ezüstérmes spanyolok rendelkeznek már indulási joggal.

A MAGYAR NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT 13 FŐS KERETE
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC)
Mezőnyjátékosok: Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Illés Anna (FTC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (FTC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Vályi Vanda (Dunaújváros)

AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG ADATBANKJAIT ITT TEKINTHETI MEG!

EGÉSZ OLDALAS INFOGRAFIKA!

Legfrissebb hírek

Hajdú Kata: Kell még kis idő, hogy megszépüljön az ezüstérem

Vizes vb 2025
2025.07.30. 10:10

Ezüstös mosolyok a Duna Arénában

Vízilabda
2025.07.28. 19:33

Cseh Sándor: Az eredménytől függetlenül mindig akadnak tanulságok

Vizes vb 2025
2025.07.25. 06:39

Tusványos 2025: Ennek a generációnak mindig az aranyért kell mennie – Szécsi Zoltán

Vízilabda
2025.07.24. 14:13

Cseh Sándor: Mindenki becsukott szemmel aláírta volna ezt a fél évet

Vizes vb 2025
2025.07.23. 17:22

Keszthelyi Rita lett a női vízilabda-világbajnokság legjobb játékosa

Vizes vb 2025
2025.07.23. 17:20

Értékelje a magyar női vízilabda-válogatott világbajnoki teljesítményét!

Vizes vb 2025
2025.07.23. 16:49

Semmi sem sikerült a görögök ellen, ezüstérmes a magyar női pólóválogatott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.23. 16:47
Ezek is érdekelhetik