Női vízilabda-vl: a magyar csapat 1–8-ról egyenlített, de kikapott

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.11.19. 21:52
null
Keszthelyi Rita két gólt szerzett (Fotó: Tumbász Hédi, július)
A magyar női vízilabda-válogatott hétgólos hátrányból egyenlített, végül ötméteresekkel kikapott Spanyolország vendégeként a világliga európai selejtezőjének keddi nyitányán.

Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy Bíró Attila együttese súlyos vereségbe szalad bele a világbajnoki ezüstérmes otthonában, amely kevesebb, mint három perccel a harmadik negyed vége előtt már 8–1-re vezetett.

Ekkor azonban száznyolcvan fokos fordulat következett be a játék képében: a magyarok sorozatban szerezték a gólokat, a védekezés pedig összeállt. Ennek köszönhetően a magyar csapat két perccel a vége előtt kiegyenlített, de újabb gól már nem született, így jöhettek az ötméteresek. A magyarok közül hárman is hibáztak, a spanyoloktól viszont csak ketten, de Bíró Attila tanítványai így is egy ponttal gazdagodtak.

A világliga európai selejtezőjében hét csapat érintett, mindenki hat mérkőzést játszik - hármat otthon, hármat idegenben. A magyarok még Oroszországba és Görögországba utaznak, majd a jövő évi folytatásban Hollandiát, Olaszországot és Franciaországot fogadják.

A szuperdöntőt június 9. és 14. között, később kijelölendő helyszínen tartják, amelyre három csapat kvalifikálja magát Európából.

NŐI VÍZILABDA VILÁGLIGA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ

SPANYOLORSZÁG–MAGYARORSZÁG 8–8 (2–0, 4–1, 2–3, 0–4) – ötméteresekkel 3–2

SPANYOLORSZÁG:
Ester – Bach, A. ESPAR 2, B. ORTÍZ 2, Tarrago 1, González, Aznar, Pena, FORCA 1, Crespi, M. Garcia 1, Leiton 1. Szövetségi kapitány: Miguel Oca
MAGYARORSZÁG:
KASÓ – Máté Zs., Antal D. 1, GURISATTI 2, Rybanska 1, Garda 1, Illés A. 1, KESZTHELYI-NAGY 2, Leimeter, Gyöngyössy, Vályi V., Tóth-Csabai. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
Gól – emberelőnyből:
7/0, ill. 11/6
Gól – ötméteresből:
3/2, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Bíró Attila:
– Mondhatnám viccesen, sikerült elaltatni a spanyolokat. Talán minden idők legnagyobb feltámadását produkáltuk, még ha nem is így terveztük. Az elején is megvoltak a helyzeteink, csak akkor nem mentek be, és olykor a spanyoloknak is szerencséjük volt, igaz, amikor felzárkóztunk, néha nekünk is. Fantasztikus eredmény, hogy a nagy hátrány után döntetlenre zárkóztunk, és csak ötösökkel bizonyultak jobbnak nálunk. Megvolt bennünk a hit, és óriási volt a tartásunk, ez reményt adhat a jövőre is. Úgy sikerült egyenlítenünk, hogy belőttük a helyzeteinket és koncentráltabbak voltunk, és remek volt a kapusteljesítmény.

Legfrissebb hírek

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
5 órája

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
18 órája

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
18 órája

Szilágyi Dorottya: Igazi kis harcosok a fiataljaink!

Vízilabda
Tegnap, 10:08

Tiba Panna szerint nem kell túlgondolni a játékát

Vízilabda
2026.02.02. 18:48

Cseh Sándor: Mindenki becsülettel tette a dolgát, segítette a másikat, nekem ez volt a legfontosabb

Vízilabda
2026.02.01. 22:31

Nem okozott gondot Izrael legyőzése, ott leszünk a női vízilabda Eb elődöntőjében!

Vízilabda
2026.02.01. 19:08

Cseh Sándor: A góllövésen kívül mindent továbbvihetünk a következő meccsre

Vízilabda
2026.02.01. 16:05
Ezek is érdekelhetik