Női pólóválogatott: nem kell kétségbe esni a kapitány szerint

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.10. 19:23
null
Bíró Attila a védekezésen akar javítani a vébéig (Fotó: Török Attila)
A magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Bíró Attila szerint nem kell kétségbe esni amiatt, hogy az együttes hatodik lett a hazai rendezésű világliga szuperdöntőben.

 

Bíró Attila hétfőn az M1 aktuális csatornán elmondta, a Duna Arénában rendezett viadalon elsősorban a védekezéssel voltak problémák.

„Mindig is komoly energiákat fordítottunk a védekezésre, még akkor is, ha kikaptunk egy-egy szoros mérkőzésen. Most nekem is meglepő volt, hogy a mérkőzések bizonyos szakaszaiban törékenyek voltunk hátul, a nekünk kedvezőtlen játékvezetői ítéleteket pedig rosszul reagáltuk le, és könnyű gólokat ajándékoztunk az ellenfeleinknek.”

A magyarok a csoportkörben előbb a legutóbbi két olimpián és a világbajnokságon győztes amerikaiaktól, majd az oroszoktól is kikaptak, míg a kanadaiakat gólzáporos meccsen legyőzték. A hollandok elleni negyeddöntőben újra vereséget szenvedett a gárda, ezért csak az 5-8. helyért folytathatta szereplését, ott előbb megverte a kínaiakat, az ausztráloktól viszont kikapott.

„Azt gondolom, hogy nem kell kétségbe esni, hiszen az olasz csapatot, amely most szenzációsan játszott és csak a döntőben kapott ki az amerikaiaktól, idén már kétszer is legyőztük, ráadásul a torinói Európa Kupán idegenben vertük meg őket. A világbajnokságig hátralevő négy hétnek elégnek kell lenni arra, hogy összerántsuk a védekezésünket” – jelentette ki.

A szakvezető elmondta, a tanítványai most egy hét pihenőt kaptak, a jövő héten pedig folytatják a közös munkát. A gárda a Margitszigeten készül majd, ahol az Európa-bajnok holland, az olasz és a magyar Universiade-válogatott társaságában szerepel egy négyes tornán, majd nem sokkal a dél-koreai Kvangdzsuban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs vb előtt Japánba utazik, ahol a házigazdák mellett az ausztrálokkal tréningezik.

A csapat július 11-én utazik át Dél-Koreába, ahol három nappal később a házigazdák ellen kezdi a vb-t.

Legfrissebb hírek

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
5 órája

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
18 órája

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
18 órája

Szilágyi Dorottya: Igazi kis harcosok a fiataljaink!

Vízilabda
Tegnap, 10:08

Tiba Panna szerint nem kell túlgondolni a játékát

Vízilabda
2026.02.02. 18:48

Cseh Sándor: Mindenki becsülettel tette a dolgát, segítette a másikat, nekem ez volt a legfontosabb

Vízilabda
2026.02.01. 22:31

Nem okozott gondot Izrael legyőzése, ott leszünk a női vízilabda Eb elődöntőjében!

Vízilabda
2026.02.01. 19:08

Cseh Sándor: A góllövésen kívül mindent továbbvihetünk a következő meccsre

Vízilabda
2026.02.01. 16:05
Ezek is érdekelhetik