Diapolo-kupa: fontos meccsek várnak női pólósainkra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.21. 18:54
A dél-koreai vizes világbajnokság előtt bő két héttel, jövő szerdától péntekig nemzetközi torna vár a magyar női vízilabda-válogatottra: Bíró Attila csapata Olaszország és Hollandia nemzeti együttesével, továbbá a magyar Universiade-válogatottal mérkőzik meg a Diapolo-kupáért a Margitszigeten.

A felnőtt keret hétfőtől készül újra együtt a Hajós uszodában, s amint azt a szövetségi kapitány a waterpolo.hu-nak nyilatkozva elmondta, a héten tíz vízi edzés, s öt konditermi tréning szerepel a programban elméleti képzés és elemzések mellett. Hozzátette, hogy a munka most sokkal keményebb a hónap elejinél.

„A világliga szuperdöntőjében szembesülhettünk azzal, hogy ha nem tudunk annyi munkát beletenni az egészbe, amennyit szükséges, akkor még meglehetősen törékenyek vagyunk. Ugyanakkor nem aggódom, tudom, hogy a világbajnokságon sokkal jobbak leszünk, rendbe tesszük a dolgokat mind taktikailag, mind fizikailag.”

A jövő heti tornára kitérve elmondta, hogy három fontos mérkőzést vív csapata, s reménye szerint nemzetközi játékvezetéssel még több hasznos tapasztalatot szereznek. „Ráadásul ezen a tornán terveim szerint már a világbajnoki csapat játszik, ergo élesben megy majd minden” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

A Magyar Vízilabda-szövetség a szurkolók számára ingyenessé tette, ugyanakkor regisztrációhoz kötötte a belépést a mérkőzésekre.

A NŐI VÁLOGATOTT VB-KERETE
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Magyari Alda (Honvéd/POLO SC), Tóth Eszter (BVSC)
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Rybanska Natasa (UVSE), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)

Legfrissebb hírek

Sümegi Nóra: Én már az elődöntő után lejátszottam volna a finálét!

Vízilabda
2 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
14 órája

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
Tegnap, 20:02

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
Tegnap, 19:34

Szilágyi Dorottya: Igazi kis harcosok a fiataljaink!

Vízilabda
Tegnap, 10:08

Tiba Panna szerint nem kell túlgondolni a játékát

Vízilabda
2026.02.02. 18:48

Cseh Sándor: Mindenki becsülettel tette a dolgát, segítette a másikat, nekem ez volt a legfontosabb

Vízilabda
2026.02.01. 22:31

Nem okozott gondot Izrael legyőzése, ott leszünk a női vízilabda Eb elődöntőjében!

Vízilabda
2026.02.01. 19:08
Ezek is érdekelhetik