Női vízi Euroliga: a LEN-kupában folytatja az UVSE

MTI MTIMTI MTI
2019.03.09. 19:45
null
Az UVSE-nek sokba került a hazai döntetlen (Fotó: Varga Jennifer/UVSE)
A hazai döntetlen után egygólos vereséget szenvedett az UVSE női vízilabdacsapata a Padova otthonában az Euroliga negyeddöntőjének szombati visszavágóján, így nem jutott be a négyes döntőbe.

 

A két csapat tavaly is a nyolc között találkozott egymással, akkor az első, budapesti felvonáson 7–7-es döntetlen született, Olaszországban pedig 8–6-ra nyertek a magyarok.

Idén, két hete, szintén itthon volt a nyitómérkőzés, és az 6–6-ra végződött.

A szombat esti visszavágón az UVSE remekül kezdett: elsősorban a végül triplázó csapatkapitány, Keszthelyi Rita jóvoltából 5–2-re elhúzott. A folytatás azonban már nem sikerült jól: a nagyszünetig közelebb zárkóztak az olaszok (4–6), a harmadik játékrészben pedig utol is érték az UVSE-t (6–6). Ekkor még egyszer betalált a magyar csapat (6–7), a hajrá azonban a Padováé volt, amely a negyedik negyed elején egyenlített, majd bő két perccel a vége előtt átvette a vezetést, s az előnyt már nem engedte ki a kezéből (8–7).

A Padova az Euroliga négyes döntőjébe jutott, az UVSE pedig a második számú európai sorozatban, a LEN-kupáért harcolhat tovább, a további három negyeddöntős párharc veszteseinek társaságában.

NŐI VÍZILABDA EUROLIGA
Negyeddöntő, visszavágó
Plebiscito Padova (olasz)–UVSE 8–7
(2–5, 2–1, 2–1, 2–0)
Továbbjutott: a Padova, 14–13-as összesítéssel.

Legfrissebb hírek

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Leimeter Dóra sietség nélkül, de mihamarabb vissza akar térni

Vízilabda
2026.08.08. 09:23

Aranyérmes a magyar válogatott a női U20-as vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.08.07. 23:02

Németh Zsolt: A sikerélményem az, amikor a gyerek az edzést választja

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:55

Összekerült a Vasas és az UVSE a selejtezőben a férfi vízilabda MK-ban

Vízilabda
2026.08.04. 12:50

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2026.07.24. 07:13