Női vízilabda-vl: két változás történt a magyar keretben

MTI MTIMTI MTI
2019.01.13. 17:16
Szücs Gabriella és Tóth Eszter helyett Horváth Brigitta, illetve Magyari Alda került be a magyar női vízilabda-válogatott keretébe, amely kedden Franciaországban játszik újabb világliga-mérkőzést.

A magyar szövetség honlapján az együttes szövetségi kapitánya, Bíró Attila elmondta: nem sérülés miatt történt a két csere, hiszen erről már korábban, a szombati mérkőzés előtt döntött.

Szücs és Tóth így a társaktól eltérően Hollandiából nem a következő mérkőzés helyszínére, Chalons en Champagne-ba tartott, hanem haza. Helyetteseik, Horváth és Magyari pedig reggel Magyarországról utaztak Franciaországba.

A világligában a magyar csapat novemberben 13–4-re legyőzte Egerben a franciákat, majd decemberben 13–12-re kikapott Olaszországban, szombaton pedig ötméterespárbajt követően 14–13-ra nyert Hollandiában.

A négyesből az első három jut az Európa-kupa hatos döntőjébe, ugyanakkor fontos a csoportelsőség, mivel azzal közvetlenül az elődöntőbe lehet kerülni. Az Európa-kupa hatos döntőjét március 28. és 31. között rendezik Torinóban. Innen az első három jut a világliga júniusi szuperdöntőjébe, aminek Budapest ad majd otthont, így a magyar válogatott automatikus résztvevő. Ennek a tornának a győztese szerez elsőként kvótát a 2020-as tokiói olimpiára.

A NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Gangl Edina (UVSE), Magyari Alda (Honvéd)
MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Csabai Dóra (FTC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Vályi Vanda (Dunaújváros)

A csoport állása: 1. Olaszország 9, 2. MAGYARORSZÁG 5, 3. Hollandia 4, 4. Franciaország 0

A magyarok további programja
január 15.: Franciaország–Magyarország
február 12.: Magyarország–Hollandia
március 5.: Magyarország–Olaszország

Legfrissebb hírek

Villámedzőtábort tart október elején a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
19 órája

Magyarország a férfiaknál az első, a nőknél a második legjobb az európai vízilabdarangsorban

Vízilabda
2026.09.14. 14:10

Tizenkilenc játékossal kezdődik az első őszi összetartás a magyar női vízilabda-válogatottnál

Vízilabda
2026.08.28. 11:44

Vályi Vanda: Értékes időt töltöttünk együtt, nincsenek bennem rossz érzések

Vízilabda
2026.07.31. 12:13

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2026.07.24. 07:13

A női pólóválogatott ötméteresekkel legyőzte az amerikaiakat Ausztráliában

Vízilabda
2026.07.19. 12:25