Női vízi világliga: az olaszok tartják előnyüket a mieink előtt

MTI MTIMTI MTI
2019.01.16. 11:52
Az olasz válogatott legyőzte Hollandiát, így továbbra is hibátlan mérleggel, négy pont előnnyel vezeti a női vízilabda világliga B-csoportját, melyben a mieink a második helyen állnak, és már bejutottak az Európa-kupa hatos döntőjébe.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a sorozat negyedik fordulójának kedd esti találkozóján az olaszok 9–6-ra megverték az Európa-bajnoki címvédő riválisukat, akik négy forduló után 4 ponttal a csoport harmadik pozícióját foglalják el.

A magyar nemzeti együttes kedden Franciaországban győzött fölényesen hét góllal, s az olaszoktól négy ponttal lemaradva, a hollandokat néggyel megelőzve áll a második helyen.

A négyesből az első három jut az Európa-kupa hatos döntőjébe, ugyanakkor fontos a csoportelsőség, mivel azzal közvetlenül az elődöntőbe lehet kerülni. Az Ek hatos döntőjét március 28. és 31. között rendezik Torinóban. Innen az első három jut a világliga júniusi szuperdöntőjébe, amelynek Budapest ad majd otthont, így a magyar válogatott automatikus résztvevő. Ennek a tornának a győztese szerez elsőként kvótát a 2020-as tokiói olimpiára.

Női vízi világliga, B-csoport, 4. forduló
Olaszország–Hollandia 9–6

Korábban közölt eredmény
Franciaország–Magyarország 5–12

Az állás: 1. (már továbbjutott) Olaszország 12 pont, 2. (már továbbjutott) Magyarország 8, 3. Hollandia 4, 4. Franciaország 0

A mieink további programja
Február 12.: Magyarország–Hollandia
Március 5.: Magyarország–Olaszország

Az A-csoport állása 5 forduló után
1. (már továbbjutott) Oroszország 14 pont, 2. (már továbbjutott) Spanyolország 10, 3. (már továbbjutott) Görögország 6, 4. Izrael 0

Legfrissebb hírek

Női vízilabda-vk: négy góllal kikapott az amerikaiaktól a magyar válogatott

Vízilabda
14 órája

Cseh Sándor: Még tart a csapatépítés

Vízilabda
2026.04.30. 09:42

Tizenegy Eb-ezüstérmes kapott helyet a női vízilabda-válogatott vk-keretében

Vízilabda
2026.04.28. 10:31

Női vízilabda-vk: Keszthelyi és Tiba nélkül a magyar válogatott

Vízilabda
2026.04.09. 12:09

Elkészült a vízilabda-világkupa csoportbeosztása, a regnáló olimpiai bajnokot kapták a magyarok

Vízilabda
2026.02.20. 18:27

Cseh Sándor: Eljutni valahová sem könnyű, ott maradni nehezebb

Vízilabda
2026.02.11. 09:21

Golopencza Szonja: Az elődöntőket megtanultuk az elmúlt másfél évben, most már jöhetnek a döntők!

Vízilabda
2026.02.10. 14:39

Cseh Sándor: Hogy mi elsők szeretnénk lenni, azt a mércét mi magunknak állítottuk fel

Vízilabda
2026.02.10. 09:27
Ezek is érdekelhetik