Vízilabda: tesztelték a videobírót, hamarosan bevezethetik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.21. 10:19
A Bors úgy tudja, hogy a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) decemberi kongresszusán valószínűleg igent mondanak majd a videobíró bevezetésére.

Mint a lap online kiadása írja, a berlini világkupán sok szó esett a sportágban alkalmazandó újításokról, ennek kapcsán volt napirenden a videobíró is.

Kemény Dénes, a hazai szövetség elnöke a Borsnak elárulta, az új rendszerrel a kérdéses gólszituációkat elemeznék csak, a szabálytalanságokat nem néznék vissza.

„Számos vitára adott okot, hogy egy lövés után a labda túljutott-e a képzeletbeli gólvonalon, ezért Berlinben kipróbálták a videós ellenőrzést. A kapufákkal egy vonalban a parton két-két berendezést, összesen négyet szereltek fel, és egyet nem értés esetén a felvételeket megtekintették. Fontos szabály, hogy csak a me­dence szélén, az asztalnál ülő zsűritagok jelezhetik a góllal kapcsolatos kétségeiket, játékos vagy edző nem reklamálhat. Miután a zsűri ta­nulmányozta a felvételt, döntése végleges, az ellen nincs apelláta. Remélhetőleg a rendszer bevezetésével megszűnnek a vitás szituációk” – vélekedett Kemény Dénes.

Legfrissebb hírek

Kemény legények – nézze meg a rajzfilmet, amely bemutatja, hogyan került Kemény Dénes a vízilabdázás világába!

Vízilabda
2025.07.21. 10:55

„Ott akartam lenni a márványtáblán” – Varga Tamás ötvenéves

Vízilabda
2025.07.14. 16:35

A sportolókat is megmozgatta Kapu Tibor kilövésének a híre

Egyéb egyéni
2025.06.25. 22:44

Kemény Dénes szerint fantasztikus gondolkodása volt a három olimpiát nyerő válogatottnak

Vízilabda
2025.06.14. 21:01

MOB-közgyűlés: Kemény Dénes kapta az életműdíjat

Egyéb egyéni
2025.05.17. 13:44

Kemény Dénes: Emberfeletti teljesítményre van szüksége a Vasasnak

Vízilabda
2025.05.09. 10:48

Kemény Dénes: Büszkeség ez az elismerés

Egyéb egyéni
2025.05.07. 08:40

Magyar Sport Napja: hat korábbi klasszis együtt örökítette meg a kézlenyomatát

Egyéb egyéni
2025.05.06. 15:26
Ezek is érdekelhetik