Női vízilabda: 18-an kezdik meg a világbajnoki felkészülést

2017.05.07. 10:56
null
Keszthelyi Rita nem hiányozhat a vb-keretből (Fotó: AFP)
Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a tizennyolc játékost, aki a szlovákiai Somorján május 15-én megkezdhetik a világbajnoki felkészülést.

 

„A keretbe került játékosok mindegyike eséllyel pályázik a világbajnoki keretbe kerüléshez, úgyhogy a felkészülés, a felkészülési mérkőzéseken nyújtott teljesítmény dönt majd arról, kik kerülnek a csapatba” – fogalmazott a szövetségi kapitány a szövetség hivatalos honlapján, miután kihirdette a három kapusból és tizenöt mezőnyjátékosból álló névsort.

A keretet végigböngészve feltűnő, hogy ezúttal nincsen balkezes szélső. „A balkezes játékosok formájával nem voltam elégedett a szezonban. Az év közben a válogatottban lehetőséget kapó két fiatal, Horváth Brigitta és Leimeter Dóra sem fejlődött tavalyhoz képest annyit, mint mondjuk a bekerülő Szilágyi Dorottya és Gurisatti Gréta. Pedig tőlük is ezt vártam volna. Nekik most majd az Universiade lesz az az esemény, amelyen bizonyítaniuk kell, hogy lehet rájuk számítani, és küzdeni tovább azért, hogy a következő szezonban stabil kerettagok legyenek” – mondta Bíró.

A somorjai felvezető hét után Budapesten készül a csapat, majd a harmadik és negyedik hétében Kínában készül, ahol június 6–11. között a világliga Szuperdöntőjében szerepel. Ezt követi három hét fővárosi edzőtábor, majd Miskolctapolcán játszik a BENU-kupán Ausztrália, Egyesült Államok és Új-Zéland ellen.

Bíró Attila egyúttal megnevezte az Universiadéra (augusztus 19–30., Tajvan) készülő keretét is. Július 3-án Dunaújvárosban Mihók Attila hét játékossal kezdi meg a felkészülést – majd a válogatott vb-keretszűkítése után a kimaradó öt pólós csatlakozik ehhez a társasághoz. A harmadik etapban, a vb után pedig további három-négy játékos érkezik a csapathoz, hogy aztán 13-an utazzanak Tajvanra.

Az Universiade-keret felkészülését egy félhivatalos torna is segíti – a franciák, a japánok és az új-zélandiak lépnek majd fel a Fabó Éva Sportuszodában.

A NŐI VÁLOGATOTT 18-AS VB-KERETE
Kapusok:
Bolonyai Flóra (BVSC), Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (Berkeley Egyetem, amerikai), Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra (UVSE), Csabai Dóra (UVSE), Illés Anna (Berkeley Egyetem, amerikai), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Menczinger Kata (Dunaújváros), Parkes Rebecca (Eger), Somhegyi Noémi (Dunaújváros), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Takács Orsolya (BVSC), Tóth Ildikó (UVSE)

A NŐI VÁLOGATOTT UNIVERSIADE-KERETE
Kapusok:
Kiss Alexandra (Dunaújváros), (+ a vb-keret majd kimaradó kapusa)
Mezőnyjátékosok: Horváth Brigitta (Dunaújváros), Kövesdi Vivien (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Takács Vivien (UVSE), Ziegler Diána (Dunaújváros), (+ a vb-keret kimaradói, ill. a vb után néhány később megnevezett játékos).

Legfrissebb hírek

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Leimeter Dóra sietség nélkül, de mihamarabb vissza akar térni

Vízilabda
2026.08.08. 09:23

Aranyérmes a magyar válogatott a női U20-as vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.08.07. 23:02

Vályi Vanda: Értékes időt töltöttünk együtt, nincsenek bennem rossz érzések

Vízilabda
2026.07.31. 12:13

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2026.07.24. 07:13

Női pólósaink jobban játszottak a spanyoloknál, mégis vereséget szenvedtek a vk-negyeddöntőben

Vízilabda
2026.07.22. 13:19