Vízilabda: kilenc góllal nyert a férfiválogatott Brazília ellen

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2016.07.09. 17:28
null
Varga Dénes öt gólt dobott Brazíliának (Fotó: Földi D. Attila)
A riói olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 14–5-re legyőzte Brazíliát a Miskolctapolcán rendezett felkészülési mérkőzésen.

 

A két csapat legutóbb tavaly a világliga bergamói szuperdöntőjében találkozott egymással, akkor a magyar együttes 16–3-ra diadalmaskodott.

Ugyan Benedek Tibor szövetségi kapitány már kihirdette 13 fős olimpiai keretét, a kimaradók közül Tóth Márton és Bedő Krisztián is „besegített” a miskolctapolcai összecsapáson. A találkozó nyitó találatát éppen előbbi dobta. Az első felvonásban mindkét gárda sok hibával játszott.

A második negyedben beindult a magyar válogatott, és hét góllal terhelte meg a dél-amerikaiak kapuját. A nagyszünet után sem változott a játék képe, a braziloknak egy-egy helyzetért is meg kellett küzdeniük, a mieink ugyanakkor szinte kedvük szerint alakították ki a legtisztább lövőhelyzeteket is.

A záró felvonást az újdonsült csapatkapitány, Varga Dénes két gólja nyitotta, majd ismét a Szolnok klasszisa villant szinte a félpályáról. Másfél perccel a vége előtt Erdélyi hibázott ötméterest, s ugyan Benedek Tibor még időt kért az utolsó támadás előtt, az eredmény nem változott.

A mieink számára a felkészülés következő állomása a margitszigeti BENU Kupa, jövő héten péntektől vasárnapig a horvát, az ausztrál és a grúz csapat lesz az ellenfél. Ezt a tornát néhány nap pihenő követi, majd az együttes Belgrádba utazik, ahol a világ-és Európa-bajnok szerbekkel folytatja.

A hathetes felkészülés után a gárda július 30-án indul Rióba.

FÉRFI VÍZILABDA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–BRAZÍLIA 14–5 (1–1, 7–2, 3–1, 3–1)
Gólszerzők:
Varga Dénes 5, Tóth M. 3, Zalánki 2, Vámos, Manhercz, Hosnyánszky, Varga Dániel, ill. Guinardes 2, Gomes 2, Vrlic, 1-1.

A MAGYAR VÁLOGATOTT OLIMPIAI KERETE
Kapusok: Decker Attila (Szolnoki Dózsa-Közgép, az ősztől RacioNet-Honvéd), Nagy Viktor (Szolnok). Mezőnyjátékosok: Decker Ádám (A-Híd-OSC-Újbuda, az ősztől ZF-Eger), Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert (mindhárom Eger), Kis Gábor, Varga Dénes, Vámos Márton (mind Szolnok), Manhercz Krisztián (ContiTech-Szeged-Diapolo), Szivós Márton (Eger, az ősztől Honvéd), Varga Dániel (Szolnok, az ősztől FTC), Zalánki Gergő (Eger, az ősztől OSC)

Legfrissebb hírek

Burián Gergely: Érzem, amikor igazán kell, nyerünk majd döntőt!

Vízilabda
2026.08.03. 12:54

Varga Zsolt: Bízom benne, hogy egy újabb döntőben segít a tapasztalatunk

Vízilabda
2026.08.02. 08:54

Bő két hét alatt lejátsszák a férfi vízilabda Magyar Kupát

Vízilabda
2026.07.28. 18:03

Vigvári Vendel: Szomorúak vagyunk, de igyekszünk a pozitívumokat is figyelembe venni

Vízilabda
2026.07.28. 12:03

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
2026.07.26. 11:25

Szoros meccsen győzelem Ausztrália ellen, a magyar férfi pólóválogatott finalista a sydney-i vk-döntőn

Vízilabda
2026.07.25. 12:31

Férfi vízilabda-válogatottunk győzött, elődöntős a világkupán

Vízilabda
2026.07.23. 14:24

Baggio, a nagy megmentő ezúttal hibázott, Brazíliáé lett az arany – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.17. 15:25