Férfi vízilabda: Benedek Tibor fiatal keretet hívott össze

2014.04.07. 21:04
Benedek Tibor, a világbajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya 15 játékost, köztük bizonyítani vágyó fiatalokat hívott meg az olimpiai bajnok Horvátország elleni világliga-mérkőzésre készülő keretébe.

A már csoportelső és így biztos vl-szuperdöntős magyar csapat számára gyakorlatilag tét nélküli a selejtező sorozatot lezáró, jövő keddi, pécsi meccs, amelyen a 15-ből ketten, az olimpiai bajnok Varga fivérek eleve nem játszanak, noha őket is meghívta a szakvezető az összetartásra – tudatta hétfő este honlapján a hazai sportági szövetség.

A júliusi budapesti Európa-bajnokságot is szem előtt tartva Benedek Tibor jelezte, hogy a már kipróbált játékosok – köztük hat világbajnok – mellett ezúttal a fiatalabbaknak kell megmutatniuk, érettek-e a nagyobb feladatokra is.

„Szeretném, ha ez az éles megmérettetés kihozná mindenkiből a maximumot – fogalmazott a szövetségi kapitány. – A tét többek számára a nyári keretbe kerülés, és egyáltalán nem gondolom, hogy ezzel ezt a mérkőzést beáldoznánk. A célunk továbbra is a győzelem, hiszem, hogy a keret tagjaiban megvan a kellő tudás ahhoz, hogy egy ilyen erős csapat ellen is nyerni tudjunk."

A kapitány a vlv.hu oldalnak elmondta: a csapat vasárnap találkozik, este már Pécsen edz, hétfőn két újabb edzésen gyakorolnak a játékosok, és a mérkőzés napján, kedden délelőtt is lesz még egy átmozgató edzés.

A FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Decker Attila, Lévai Márton – kapusok; Angyal Dániel, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Hosnyánszky Nobert, Jansik Dávid, Kovács Gábor, Madaras Norbert, Tóth Márton, Török Béla, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton – mezőnyjátékosok

Legfrissebb hírek

Burián Gergely: Érzem, amikor igazán kell, nyerünk majd döntőt!

Vízilabda
2026.08.03. 12:54

Varga Zsolt: Bízom benne, hogy egy újabb döntőben segít a tapasztalatunk

Vízilabda
2026.08.02. 08:54

Burián Gergely: A lehetőségekhez képest a legjobb döntést hoztam meg

Vízilabda
2026.07.14. 11:59

Megszavazta a képviselő testület, Benedek Tiborról a Margit-szigeten neveznek el sétányt

Vízilabda
2026.06.27. 02:29

Varga Zsolt: A második három meccs megmutatta, mennyire fontos volt az első három

Vízilabda
2026.04.14. 10:43

A férfi vízilabda-válogatott is együttműködésre lépett a Cuprával

Vízilabda
2026.03.06. 14:24

Az 50 éves Fodor Rajmund a mindennapokban is a maximumra tör

Vízilabda
2026.02.21. 07:00

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16