Női vízilabda: Merész-keret az olaszok elleni vl-meccsre

MTI MTIMTI MTI
2014.03.17. 20:44
Alapvetően világbajnoki bronzérmes csapatára épít Merész András szövetségi kapitány az olaszok elleni világliga-mérkőzésen, amelyet Budapesten, a Nyéki Imre Uszodában rendeznek kedden.

A szakvezető hétfő este tette közzé 13 fős együttesének névsorát. A csapat a vl-selejtező előtt a leendő ellenféllel közösen, kétkapus edzésekkel készült a tétmérkőzésre.

„Szerencsére nincs sérültünk, remélem, holnapig már nem is lesz" – nyilatkozott Merész András a magyar szövetség honlapjának. A kétkapus játékról annyit mondott, hogy délelőtt nyertek két vagy három góllal, délután döntetlen lett, de nyilván nem az eredmény volt most a legfontosabb.

„Kipróbáltunk egy-két dolgot, amit esetleg majd felhasználhatunk. Az olaszok játékában semmi újdonság nincs, ismerjük őket, tudjuk, mi az, amiben jók. Ez a négy nap és a görög meccs előtti két nap jelenti az utolsó közös edzéssorozatot azelőtt, mielőtt elkezdjük az Eb-felkészülést" – mondta a kapitány.

A vl-találkozó 18.20-kor kezdődik a Kondorosi úti uszodában.

Az olaszok elleni magyar keret:
Kapusok:
Gangl Edina, Kasó Orsolya;
Mezőnyjátékosok: Bujka Barbara, Csabai Dóra, Czigány Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Dóra, Kisteleki Hanna, Menczinger Kata, Sikter Diána, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó

Legfrissebb hírek

Tizenkilenc játékossal kezdődik az első őszi összetartás a magyar női vízilabda-válogatottnál

Vízilabda
2026.08.28. 11:44

Vályi Vanda: Értékes időt töltöttünk együtt, nincsenek bennem rossz érzések

Vízilabda
2026.07.31. 12:13

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2026.07.24. 07:13

A női pólóválogatott ötméteresekkel legyőzte az amerikaiakat Ausztráliában

Vízilabda
2026.07.19. 12:25

Keszthelyi Rita egyedüli csúcstartó lett, negyven (!) ötméterest követően nyert női pólóválogatottunk Ausztrália ellen

Vízilabda
2026.07.16. 13:35

Magyari Alda: A gyermeknevelés mellett is szerettem volna újra szintet lépni

Vízilabda
2026.07.10. 06:39