Vizes-vb: alig volt egészséges magyar pólós a döntőben

Vágólapra másolva!
2013.08.07. 20:01
A múlt heti barcelonai világbajnokságot megnyerő magyar férfi vízilabda-válogatott tagjainak zöme sérülten vagy betegen játszott a szombat esti döntőben, amelyben ezzel együtt a csapat ragyogó játékkal diadalmaskodott Montenegró legjobbjaival szemben.

A www.vlv.hu szaklap szerdai „tételes diagnózisa" azzal kezdődik, hogy Varga Dániel csapatkapitány kezéből a katalán fővárosba utazást megelőző napon szedték ki a kézműtétjénél alkalmazott drótdarabokat, majd a napok múlásával egyre több csapattársnak támadt kisebb-nagyobb baja.

Szivós Márton a könyökét fájlalta a másnapi döntő előtt, miközben Madaras Norbert baljával, vagyis a jó kezével akkor már majdnem egy hete nem tudott rendesen fogni hüvelykujjának sérülése miatt. A másik balkezes, Vámos Márton könyöke a montenegróiakkal vívott döntőben megrándult, így ő is sérülten játszotta végig a finálét. A center Hárai Balázsnak a második negyed elején elrepedt a bordája, így küzdött tovább, az egész torna legjobb játékosának megválasztott Varga Dénes lábujjainál véraláfutás jelezte, hogy nem kisasszonyjáték a póló. Hozzájuk csatlakozott az aranymeccs napjának reggelén a válogatott további három pólósa: a gyomorrontással bajlódó Bátori Bence, Decker Ádám és Nagy Viktor. Az ifjú Bátori betegsége enyhébb lefolyásúnak bizonyult, Decker viszont még hányt is, és a vb legjobb kapusává avanzsált Nagy szintúgy alaposan megszenvedett a hasmenéssel.

E kellemetlen kísérőjelenségek sem tudták azonban meggátolni Benedek Tibor együttesét abban, hogy pazar teljesítményt nyújtson, s meg se álljon a világbajnoki címig. www.vlv.hu szaklap szerdai „tételes diagnózisa" azzal kezdődik, hogy Varga Dániel csapatkapitány kezéből a katalán fővárosba utazást megelőző napon szedték ki a kézműtétjénél alkalmazott drótdarabokat, majd a napok múlásával egyre több csapattársnak támadt kisebb-nagyobb baja.

Szivós Márton a könyökét fájlalta a másnapi döntő előtt, miközben Madaras Norbert baljával, vagyis a jó kezével akkor már majdnem egy hete nem tudott rendesen fogni hüvelykujjának sérülése miatt. A másik balkezes, Vámos Márton könyöke a montenegróiakkal vívott döntőben megrándult, így ő is sérülten játszotta végig a finálét. A center Hárai Balázsnak a második negyed elején elrepedt a bordája, így küzdött tovább, az egész torna legjobb játékosának megválasztott Varga Dénes lábujjainál véraláfutás jelezte, hogy nem kisasszonyjáték a póló. Hozzájuk csatlakozott az aranymeccs napjának reggelén a válogatott további három pólósa: a gyomorrontással bajlódó Bátori Bence, Decker Ádám és Nagy Viktor. Az ifjú Bátori betegsége enyhébb lefolyásúnak bizonyult, Decker viszont még hányt is, és a vb legjobb kapusává avanzsált Nagy szintúgy alaposan megszenvedett a hasmenéssel.

E kellemetlen kísérőjelenségek sem tudták azonban meggátolni Benedek Tibor együttesét abban, hogy pazar teljesítményt nyújtson, s meg se álljon a világbajnoki címig.

Legfrissebb hírek

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
1 órája

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
8 órája

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
10 órája

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
10 órája

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
17 órája

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.31. 14:31

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
2025.07.30. 14:52

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.30. 13:23
Ezek is érdekelhetik