Vizes-vb: Merész: Végig kézben volt; Maugeri: Jobbak voltak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.29. 22:55
null
Jogos a pacsi: tovább folytatja menetelését a vb-n a női pólóválogatott (Fotó: MTI/Kovács Anikó)
Merész András, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint remekül kezdtük a hollandok elleni negyeddöntőt a barcelonai világbajnokságon, s még akkor is kézben tartottuk az összecsapást, amikor ellenfelünk kihasználta a sok ellenünk fújt kontrát. Bujka Barbara szerint talán elfáradtunk a mérkőzés végére, míg holland oldalon egyértelműen azt sajnálják, hogy elhúzott  magyar csapat a mérkőzés első felében.

 

„Kiválóan kezdtünk, mindent tökéletesen csináltunk. Nagyon kemény volt a védekezésünk és gyorsan támadtunk. A második félidőben kihasználták, hogy rengeteg kontrát fújnak ellenünk, ami felzárkóztatta őket, de végig kézben tartottuk a mérkőzést. Nagyon fiatal csapatunk van, de így is öt fontos tornán játszottunk az elmúlt években, s mindig a legjobb ötben voltunk. Nagyon fontos a számunkra, hogy most a legjobb négybe jutottunk" – mondta Merész András.

Szücs Gabriella szerint is a magyar csapat végig irányította a hollandok elleni negyeddöntőt.

„Nagyon erősen kezdtünk, remekül védekeztünk és gyors támadásokat vezettünk. Különböző mozgásokat és taktikát használtunk. A hollandok a második félidőben feljöttek, de végig irányításunk alatt tartottuk a találkozót."

Bujka Barbara megemlítette, hogy lehet, hogy egy kicsit elfáradtak a mérkőzés végére.

„Mindent tökéletesen csináltunk az elején, a végére talán kicsit el is fáradtunk, de egy pillanatra sem beszéltünk arról, hogy már megnyertük a mérkőzést. Meg kell nyernünk a következő meccset is, akárki is lesz az ellenfelünk" – vélte Bujka.

Nyilván a hollandok „fordítva" értékelik a mérkőzést mint mi. Számukra a mérkőzés eleje katasztrófa volt, míg a nagyszünet utáni teljesítményükkel már el tudnak számolni.

„Nagyon hamar elromlottak a dolgok, sokat hibáztunk, de a végsőkig harcoltunk. Túl nagy volt a különbség az első negyedben, amire későn tudtunk reagálni" – mondta Vivian Sevenich.

„Ha a mérkőzés elejétől úgy játszunk, mint az utolsó negyedben, más végeredménnyel zárult volna a találkozó. Nagyon jól ismerjük a magyar csapatot, sokszor játszottunk egymás ellen, jobb eredményt is elérhettünk volna" – vélte Sabrina van der Sloot.

Mauro Maugeri, a hollandok szövetségi kapitánya elismeri, hogy jobban játszott a magyar csapat.

„Mi lőttük az első gólt, de azután nem voltunk eredményesek az első negyedben. Tudtuk hogy erős a magyar csapat, jól lőnek, s jobban is játszottak. Nekünk fejlődni kell még. Szerettünk volna kiegyensúlyozottabban játszani, de túl későn reagáltunk."

Legfrissebb hírek

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
5 órája

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
12 órája

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
14 órája

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
14 órája

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
21 órája

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.31. 14:31

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
2025.07.30. 14:52

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.30. 13:23
Ezek is érdekelhetik