Férfi vízilabda: ellopták Kemény Dénes ezüst Eb-serlegét

Vágólapra másolva!
2011.03.16. 09:59
Ellopták Kemény Dénesnek azt az ezüstserlegét, amelyet az olimpiai bajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya még az 1999-es Eb-győzelem alkalmából kapott.

A rablók az ünnepek alatt vitték magukkal az emléktárgyat a szakvezető korábbi, Szépvölgyi úti lakásából, ahol a két nagyobbik fia él.

„Nem voltak otthon a srácok, amikor az eset történt, s mire a mobilriasztásra Kristóf fiam hazaért, már hűlt helyük volt a tetteseknek – mesélte Kemény Dénes az MTI-nek, s hozzátette, hogy a serleg látható a válogatott hivatalos honlapján, a www.vlv.hu oldalon, az Eb-győzelem alkalmából készült képen. – Elvittek néhány más értéktárgyat is, de nekem a serleg fáj igazán, hiszen ezt Firenzében vehettem át az olasz belügyminisztertől személyes ajándékként az után, hogy a játékosaim az Európa-bajnoki sikerünket követően megkapták az aranyérmeiket."

„Ezt reprodukálni nem lehet, és számomra az erkölcsi értéke óriási. Ez az én emléktárgyam arról az Eb-ről, amelyen a válogatottal kapitányságom második kontinensgyőzelmét arattuk. Bízom benne, hogy visszakerül hozzám" – tette hozzá a szakember.

Az ügyben a III. kerületi rendőrkapitányság nyomoz.

Legfrissebb hírek

Kemény legények – nézze meg a rajzfilmet, amely bemutatja, hogyan került Kemény Dénes a vízilabdázás világába!

Vízilabda
2025.07.21. 10:55

„Ott akartam lenni a márványtáblán” – Varga Tamás ötvenéves

Vízilabda
2025.07.14. 16:35

A sportolókat is megmozgatta Kapu Tibor kilövésének a híre

Egyéb egyéni
2025.06.25. 22:44

Kemény Dénes szerint fantasztikus gondolkodása volt a három olimpiát nyerő válogatottnak

Vízilabda
2025.06.14. 21:01

MOB-közgyűlés: Kemény Dénes kapta az életműdíjat

Egyéb egyéni
2025.05.17. 13:44

Kemény Dénes: Emberfeletti teljesítményre van szüksége a Vasasnak

Vízilabda
2025.05.09. 10:48

Kemény Dénes: Büszkeség ez az elismerés

Egyéb egyéni
2025.05.07. 08:40

Magyar Sport Napja: hat korábbi klasszis együtt örökítette meg a kézlenyomatát

Egyéb egyéni
2025.05.06. 15:26
Ezek is érdekelhetik