Vízilabda: Kemény Dénes szerint elfárdatunk a végére

Vágólapra másolva!
2008.07.08. 00:43
Kemény Dénes mérkőzés utáni hivatalos nyilatkozatában úgy fogalmazott, a fáradtság volt a fő oka a Montenegrótól elszenvedett 9–10-es Eb-kudarcnak.

REAKCIÓK

Kemény Dénes, a magyar válogatott szövetségi kapitánya
"Az első két negyedben jobbak voltunk. A második félidőben többet kellett védekeznünk, és ez elfárasztott minket a meccs végére."

Kásás Tamás
"Nagyon kemény, fizikai mérkőzés volt. Úgy gondolom, mindkét csapat fáradt volt. Most éppen Montenegró nyert egy góllal, de ez lehetett volna fordítva is."

Petar Porobics, a montenegrói válogatott szövetségi kapitánya
"Ez a mérkőzés megfelelő válasz volt a tegnapi, horvátoktól elszenvedett vereségünkre. Magyarország az egyik legjobb csapat a világon, a legjobb edzőkkel, de Montenegró ma történelmi sikert aratott felettük."

Alekszandar Ivovics
"Ez hatalmas diadal volt számunkra. Ma igazán csapatként játszottunk, és csapatként is nyertünk."

Legfrissebb hírek

Kemény legények – nézze meg a rajzfilmet, amely bemutatja, hogyan került Kemény Dénes a vízilabdázás világába!

Vízilabda
2025.07.21. 10:55

„Ott akartam lenni a márványtáblán” – Varga Tamás ötvenéves

Vízilabda
2025.07.14. 16:35

A sportolókat is megmozgatta Kapu Tibor kilövésének a híre

Egyéb egyéni
2025.06.25. 22:44

Kemény Dénes szerint fantasztikus gondolkodása volt a három olimpiát nyerő válogatottnak

Vízilabda
2025.06.14. 21:01

MOB-közgyűlés: Kemény Dénes kapta az életműdíjat

Egyéb egyéni
2025.05.17. 13:44

Kemény Dénes: Emberfeletti teljesítményre van szüksége a Vasasnak

Vízilabda
2025.05.09. 10:48

Kemény Dénes: Büszkeség ez az elismerés

Egyéb egyéni
2025.05.07. 08:40

Magyar Sport Napja: hat korábbi klasszis együtt örökítette meg a kézlenyomatát

Egyéb egyéni
2025.05.06. 15:26
Ezek is érdekelhetik