Vízi Eb: Sok találós kérdéssel szembesülhetünk – Faragó a női elődöntőről

Vágólapra másolva!
2016.01.21. 15:02
A magyar női vízilabda-válogatott 17.15 órától (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n) Olaszországgal játszik a belgrádi Európa-bajnokságon a döntőbe jutásért. Faragó Tamás szerint – aki szövetségi kapitányként világbajnoki címet nyert a női válogatottal 2005-ben – az elődöntőben sok találós kérdéssel szembesülhetünk.

„Sokkal keményebb meccs lesz az elődöntő, mint volt a negyeddöntő. Nem foglalkozunk a múlttal, se a miskolci felkészülési tornával, se a világliga-mérkőzésekkel. Jó védekezésre számítok, akkor nyerhetünk – mondta Bíró Attila szövetségi kapitány. – Mégis hasznos volt a franciák elleni találkozó, mert ők azért nem a portugálok és a törökök szintjén vannak. Hajtós, agresszív együttes. Jó felkészülési meccset játszottunk.”

„Olaszország más kategória lesz, mint volt a franciák. Az elődöntőben sok találós kérdéssel szembesülhetünk – nyilatkozta az olimpiai bajnok Faragó Tamás. – Az, hogy az olaszok fölényesen megverték Görögországot a nyolc között, az esetünkben semmit sem jelent. A magyar és az olasz hasonló erejű válogatott, amelyik kevesebbet ront, az lesz a győztes.”

„Az elődöntőben pontosabbnak kell lennünk, mint voltunk a negyeddöntőben. Nem lesz annyi területünk, nem hagynak majd hármat-négyet lóbálni, ezért fel kell pörögnünk” – szakmázott Antal Dóra, csapatunk egyik meghatározó játékosa.

VÍZILABDA EB, 2016 BELGRÁD
FÉRFIAK
A 13–16. HELYÉRT

Törökország–Grúzia 11–12 (2–5, 2–3, 3–3, 4–1)
A 9–12. HELYÉRT
Franciaország
–Hollandia 11–8 (5–1, 2–5, 3–1, 1–1)
AZ 5–8. HELYÉRT
18.45: Olaszország–Horvátország
ELŐDÖNTŐ
20.15: Montenegró–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!)

NŐK
AZ 5–8. HELYÉRT

Németország–Oroszország 2–22 (0–7, 1–5, 1–6, 0–4)
Franciaország–Görögország 6–12 (1–2, 1–5, 3–2, 1–3)
ELŐDÖNTŐ
15.45: Hollandia–Spanyolország (Tv: M4 Sport)
17.15: MAGYARORSZÁG–Olaszország (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!)

Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
8 órája

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
8 órája

Szilágyi Dorottya: Igazi kis harcosok a fiataljaink!

Vízilabda
17 órája

Tiba Panna szerint nem kell túlgondolni a játékát

Vízilabda
2026.02.02. 18:48

Cseh Sándor: Mindenki becsülettel tette a dolgát, segítette a másikat, nekem ez volt a legfontosabb

Vízilabda
2026.02.01. 22:31

Nem okozott gondot Izrael legyőzése, ott leszünk a női vízilabda Eb elődöntőjében!

Vízilabda
2026.02.01. 19:08

Az alsó ágon a szerbek és a britek nyerték a csoportot a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 17:56

Cseh Sándor: A góllövésen kívül mindent továbbvihetünk a következő meccsre

Vízilabda
2026.02.01. 16:05
Ezek is érdekelhetik