Vizes vb: Fel kell kötni a gatyát! – Bíró Attila

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
2022.06.12. 10:30
null
Bíró Attila elégedetten konstatálta, hogy a kemény szárazföldi munka után a vízben is jól teljesítenek játékosai – már az amerikaiakkal való gyakorlás előtt is sokkal kedvezőbb a kép, mint várta (Fotó: Dömötör Csaba)
Az ausztrálok után az amerikaiakkal készül együtt a női vízilabda-válogatott, amely a felkészülés utolsó két hetére kimozdult Budapestről.

 

A női válogatott nem panaszkodhat a felkészülés rövidségére, hiszen a csapat már egy hónapja gyakorol a hazai rendezésű világbajnokságra, ráadásul ott volt még a spanyolországi világligatorna és az erdélyi összetartás. Ezzel szemben a férfiválogatott szerdán edzett először teljes létszámmal, de kesergés helyett inkább örüljünk annak, hogy legalább az egyik csapatunknak normális mederben folyik a felkészülése. A nők a vb előtti utolsó két hétre kimozdultak a Margitszigetről, ezt a hetet Veszprémben töltötték, ahol az ausztrálokkal edzőtáboroztak együtt.

VÉLEMÉNY

Leimeter Dóra, a válogatott balkezese:
„Mi már számoljuk vissza a napokat a rajtig! Nagyon hasznosak voltak a közös edzések Veszprémben az ausztrálokkal, őket alig ismertük, hiszen ritkán találkozunk velük. Teljesen más játékstílust képviselnek, mint az európai válogatottak, így nagyon jót tettek nekünk a kétkapuzások. A munka oroszlánrészét már elvégeztük, most már a finomhangoláson és a gyorsításon lesz a hangsúly. Szép csendben tesszük a dolgunkat, hogy kihozzuk a legtöbbet a világbajnokságból.”

„Ez a hét megerőltető volt, talán ez a legjobb szó rá – mondta a Nemzeti Sportnak Bíró Attila szövetségi kapitány. – Kemény szárazföldi munkát végeztünk, arra voltam kíváncsi, hogy terhelésből hogyan tudunk játszani, és azt láttam, hogy jól! Amikor visszaveszünk a terhelésből és több lesz a pihenő, ugrásszerűen javul majd a játékunk, már most sokkal kedvezőbb a kép, mint vártam.”

A kapitány keretet is szűkített, három fiatal, Neszmély Boglárka, Dömsödi Dalma és Szegedi Panni átkerült az ugyancsak világversenyre készülő utánpótlás-válogatottba, így már csak 18 játékossal készül tovább a csapat.

„Nekik előre elmondtam, hogy elsősorban tapasztalatszerzés céljából vannak itt – avatott be a részletekbe Bíró Attila. – Minden évben voltak velünk olyan fiatalok, akik a válogatottal edzettek és a világversenyre viszonylag kevesebb esélyük volt, de ennek hosszú távon mindig megvolt az eredménye. Jó példa erre Faragó Kamilla, aki sokáig edzett velünk, és már a szűkebb keretben is benne van, de ezen az úton járt például Magyari Alda vagy Rybanska Natasa is.”

A csapat a hét végén kicsit kikapcsolódott, szombat este például testületileg a helyszínen nézte meg a Magyarország–Németország labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzést, aztán hétfőn Szegedre teszi át székhelyét, ahol az amerikaiakkal dolgozik közösen.

„Amennyivel könnyebbek lesznek a szárazföldi és a vizes edzések, annyival nehezebb az ellenfél – mondta a kapitány. – Az amerikaiak eredménysorát, erejét és minőségét nem kell különösebben magyarázni, így tudjuk, mire számíthatunk. Nyilván náluk is lesznek változások az olimpiai csapathoz képest, de akárki kerül be a válogatottba, hasonló szintet képvisel, mint az elődje. Nem magamat akarom fényezni, de jól építettük fel a felkészülést, az ausztrálok nagyon erősek, kemény fizikai csatát vívtunk velük, nagyon jól lehetett gyakorolni a szoros védekezés elleni játékot, az amerikaiak pedig technikai és taktikai téren is überelik ezt a szintet, úgyhogy még jobban fel kell kötni a gatyát. Nem tartok azonban ettől, a jövő héten is fejlődni fogunk, és remélhetőleg a világbajnokságra, annak is a második hetére elérjük a csúcsformát.”

Bíró Attila csütörtökön Szegeden hirdeti ki a 13 tagú világbajnoki keretet (megnevezi azt a két tartalékot is, akit kizárólag koronavírusos esetek miatt lehet becserélni). A csapat ezután visszautazik Budapestre, és egy szabadnapot követően szombaton beköltözik abba a hotelbe, amelyben a világbajnokság végéig lakik. Nem bánnánk, ha a válogatott tagjai a kicsekkoláskor érmet is vinnének magukkal…

FINA-VB 2022, ADATBANK

A MAGYAR KERET
Kapusok:
Gangl Edina (Glifada – Görögország), Magyari Alda (UVSE-Hunguest Hotels), Kiss Alexandra (Tigra-ZF-Eger)
Mezőnyjátékosok: Máté Zsuzsanna, Pőcze Panna, Vályi Vanda (mindhárom FTC-Telekom), Faragó Kamilla, Keszthelyi-Nagy Rita, Peresztegi-Nagy Kinga, Rybanska Natasa (mind UVSE), Farkas Tamara, Leimeter Dóra (mindkettő BVSC-Zugló), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Mahieu Geraldine, Szilágyi Dorottya (mind Dunaújvárosi FVE), Parkes Rebecca (Ethnikosz – Görögország)

A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot.

Legfrissebb hírek

Vályi Vanda: Értékes időt töltöttünk együtt, nincsenek bennem rossz érzések

Vízilabda
2026.07.31. 12:13

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2026.07.24. 07:13

A női pólóválogatott ötméteresekkel legyőzte az amerikaiakat Ausztráliában

Vízilabda
2026.07.19. 12:25

Keszthelyi Rita egyedüli csúcstartó lett, negyven (!) ötméterest követően nyert női pólóválogatottunk Ausztrália ellen

Vízilabda
2026.07.16. 13:35

Magyari Alda: A gyermeknevelés mellett is szerettem volna újra szintet lépni

Vízilabda
2026.07.10. 06:39

Női vízilabda-vk: Horváth Zsófi, Alaksza és Lendvay is a keretben

Vízilabda
2026.07.06. 15:57