Vizes vb: a jobbik csapat nyert, Szerbia a bronzérmes

2017.07.29. 16:17
A magyarországi vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának bronzmérkőzésén Szerbia három góllal (11–8) legyőzte Görögországot.

A harmadik helyért rendezett meccs első negyedében a szerbek két perc alatt elhúztak 3–0-ra, innentől pedig a görögök végig az eredmény után futottak. A második játékrész hajrájában Szerbia már néggyel vezetett (7–3), ennél nagyobb különbség nem alakult ki a csapatok között. A mérkőzés kimenetele mindenesetre nem volt kétséges, a szerbek bebizonyították, hogy jobb erőkből állnak, és megérdemelt győzelmet arattak (11–8).

Az ötödik helyért Montenegró 5–4-re megverte Olaszországot. A meccs hősének az OSC kiválósága, Drasko Brguljan bizonyult, aki három gólt dobott. Rajta kívül Dragan Draskovics volt még eredményes csapattársai közül, ő kétszer talált be. A montenegróiak a 2013-as bravúros ezüstérmüket követően egymás után másodszor végeztek az ötödik helyen.

A hetedik helyért játszott találkozón az oroszok hét emberelőnyt kaptak, de egyiket sem tudták gólra váltani, ellenben az ausztrálok hat lehetőségükből négyet is értékesítettek, így 2003 óta először zártak ilyen előkelő helyen a vb-n (7–10).

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST
VÍZILABDA (HAJÓS ALFRÉD NEMZETI SPORTUSZODA)
Férfiak
• A 7. helyért
Oroszország–Ausztrália 7–10
(3–4, 2–2, 1–3, 1–1)
• Az 5. helyért
Montenegró–Olaszország 5–4
(1–1, 1–1, 3–2, 0–0)
• A 3. helyért
Görögország–Szerbia 8–11
(3–5, 1–2, 3–3, 1–1)
DÖNTŐ
20.30:
MAGYARORSZÁG–Horvátország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Grúziai szupertornán vesz részt a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
4 órája

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
10 órája

Torna-vb: tajtékzik az orosz szövetség, a világbajnok Melnyikovát továbbra sem engedik be Hollandiába

Torna
21 órája

Egy csoportba került a Honvéd és a BVSC a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2026.10.12. 11:02

Százszázalékos mutatóval zárt a BVSC a férfi vízilabda Eurokupa-selejtezőben

Vízilabda
2026.10.11. 11:22

Jürgen Kloppot a döntetlen ellenére lenyűgözte csapata a görögök ellen

Minden más foci
2026.10.05. 08:25

Megint a hollandok győztek, Szerbia továbbra is pont nélkül a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.10.04. 22:48

Továbbra is hibátlan a BVSC és az FTC

Vízilabda
2026.10.03. 17:31