Vizes vb: letargiába zuhantak a németek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.31. 13:07
Egyetlen érmet, egy ezüstöt szereztek a német úszók a vasárnap befejeződött budapesti vizes világbajnokságon, és jelenleg úgy tűnik, egyedül Franziska Hentkében bízhatnak a tokiói olimpián is. Az egykori olimpiai és világbajnoki harmadik Christian Keller szerint a londoni olimpia óta semmilyen előrelépés nem tapasztalható a sportágban.

Évek óta hihetetlen mélységben van a német úszósport, amely a 2015-ös kazanyi vb-n ugyan felmutatott egy aranyérmet Marco Koch (200 mell) révén, de a 2012-es londoni olimpián és a 2013-as barcelonai világbajnokságon csupán egy-egy második helyet szerzett, a tavalyi riói játékokon pedig érem nélkül maradt.

Budapesten sem javult a tendencia, az egyetlen érmet 200 pillangón Franziska Hentke nyerte meg, a 21 számban induló 14 versenyzőből pedig csak öt került döntőbe. A németek egykori olimpiai és világbajnoki bronzérmes úszója, Christian Keller borúsan látja a jövőt.

„Csak rá kell pillantani a statisztikára, 14 versenyzőnk 21 egyéni számban állt rajthoz Budapesten, ezekben négyszer sikerült egyéni legjobb eredményt úszni. Ez rendkívül gyenge mérleg, a londoni olimpia óta semmilyen előrelépés nem tapasztalható, marad a letargia” – nyilatkozta a Weltnek.

Elmondta, hihetetlenül amatőr dolognak tartja, hogy az edzők nem mehettek el a versenyzőkkel, így például a Franziska Hentkével dolgozó Bernd Berkhahn végül saját költségen utazott el a magyar fővárosba.

„Akadnak tehetséges fiataljaink, de nagy kérdés, a felnőttek között hogyan tudnak majd érvényesülni. Ha a 2020-as tokiói olimpiára előretekintek, azt kell mondanom, Marco Koch nem lesz már fiatal, Philip Heintz még talán úszhat, és ott van Franziska Hentke. De mögöttük senkit sem látok. Muszáj lesz mozgósítani a hátországot, motiválni a tömegeket, hogy ismét világklasszisaink legyenek” – fogalmazott.

Legfrissebb hírek

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
22 órája

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
23 órája

Hajdú Kata: Kell még kis idő, hogy megszépüljön az ezüstérem

Vizes vb 2025
Tegnap, 10:10

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
2025.07.29. 13:13

Videó: Kapu Tibor „űrsebességet” küldött Kós Hubertnek a férfi 100 hát döntője előtt

Vizes vb 2025
2025.07.29. 12:09

Kínai arany született női szinkronműugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.29. 11:42

2026-ban Pekingben rendezik a rövidpályás úszó-világbajnokságot

Úszás
2025.07.29. 08:45
Ezek is érdekelhetik