Federer: Inkább a futballnak kell a videobíró

2010.06.28. 19:58
null
Federer a FIFA vezetőinek helyében változtatna a szabályokon (Fotó: Action Images)
Roger Federer, a világranglista második helyén álló svájci teniszező úgy véli, a labdarúgásban sokkal nagyobb szükség lenne a videobíró használatára, mint a teniszben, amelyben nincs az egész meccset befolyásoló hatása a technikának, míg a futballban sorsdöntőek lehetnek a pontos ítéletek.

Roger Federer hosszú ideje ellenzi a videobíró használatát a teniszben, a svájci sportoló nem ért egyet a 2007-ben bevezetett úgynevezett sólyomszem alkalmazásával, amelynek segítségével azt állapítják meg, hogy a vonalon belül pattant-e le a labda a kétséges szituációkban.

Federert ezúttal az angol válogatott Németország ellen szerzett szabályos, ám a játékvezető által nem megadott góljával kapcsolatban kérdezték meg a sportban használt technikáról.

„A teniszben használjuk a technikát, miközben nem lenne szükségünk rá. Ezzel szemben a labdarúgásnak szüksége lenne a videobíróra, mégsem alkalmazzák. Azt hiszem, a nagy embereknek végre dönteniük kell. Szerintem az egész nagyon egyszerű: a futballban változtatásra van szükség" – mondta Federer.

„Egy vonalra ütött fonák nem változtatja meg egy teniszmeccs eredményét, míg egy gól a futballban az egész csapat hozzáállását és stratégiáját módosíthatja. A teniszben egy helyben vannak a bírók, nem mozognak, csak a vonalat figyelik. A labdarúgásban ennek sokkal nagyobb jelentősége van, egy egész idényt vagy karriert meghatározhat. Egyetlen gól mindent megváltoztathat" – jelentette ki a svájci világklasszis.

Mint ismeretes, a játékvezető nem adta meg Frank Lampard 2–1-es hátrányban Németországnak lőtt gólját, amikor a labda a gólvonal mögött ért földet a lécről lepattanva. Az angol válogatott végül 4–1-re kikapott a világbajnokság nyolcaddöntőjében, így búcsúzott a tornától.

Legfrissebb hírek

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
2026.08.14. 16:43

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

A 48 csapatos vb igazságtalansága: Európának 20-21 hely járna!

Foci vb 2026
2026.08.02. 09:20

Globális kudarc lett Infantino tervéből – nemzetközi sajtóvisszhang

Foci vb 2026
2026.08.01. 17:40

Gianni Infantino meghátrált, nem árusítják ki a világbajnokságot

Minden más foci
2026.08.01. 09:09

Nem tetszik neki az elnök terve, azonnali hatállyal lemondott Infantino főtanácsadója

Minden más foci
2026.07.31. 13:21

„A FIFA nem folytathatja tovább sportágunk felhasználását a saját és barátai meggazdagodása érdekében” – újabb közleményt adott ki az UEFA

Foci vb 2026
2026.07.29. 16:51

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44