Úszás: Kárpáti Máté világbajnok 10 kilométeren

J. K. utanpotlassport.huJ. K. utanpotlassport.hu
2026.09.03. 17:45
null
Nagy magyar sikerrel kezdődött meg a nyílt vízi úszók junior vb-je: a 18-19 éves éves fiúk között Kárpáti Máté fölényesen győzött a 10 kilométeres számban.

Kárpáti Máté, az UTE 17 éves kiválósága, Magyarovits Zoltán tanítványa Santa Fében olimpiai távon bizonyult a legjobbnak, úgy, hogy esélyt sem hagyott a többieknek.

Máté a 18-19 esztendősök, vagyis a legidősebb ifjak viadalában már a táv elején elején az élbollyal tartott. Két körön át őrizte is a harmadik helyét, a harmadikban viszont hátrébb került, de csak rövid ideig, mert feljött a második helyre, majd a hat szakaszra osztott táv ötödik etapjában átvette a vezetést. Innentől az első helyet már nem is engedte át senkinek,

egy-két testhossznyi előnyét nemcsak tartotta, de a hajrában még növelte is a különbséget,

és hatalmas fölénnyel, 1:46:46.30 órás idővel, több mint öt másodperccel az ezüstérmes amerikai Colin Jacobs előtt szerezte meg a világbajnoki címet.

Kárpáti egyéniben és váltóban is volt már ifjúsági Európa-bajnok. A szám másik magyar indulója, Grandpierre Krisztián a negyvennégy induló közül a 17. lett.

(Kiemelt képünkön: Kárpáti Máté (jobbra) és Grandpierre Krisztián Forrás: musz.hu)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
46 perce

Cselgáncs: két hetedik hely a junior Eb első napján

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: kezdődnek a kiemelt utánpótlás-bajnokságok

Utánpótlássport
12 órája

Nyílt vízi úszás: kezdődik a junior-vb Argentínában

Utánpótlássport
Tegnap, 15:29

Cselgáncs: csütörtökön kezdődik a podgoricai junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.01. 09:01

Kosár: Gáspár Vince Isztambulban bizonyíthatott az NBA elittáborában

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:06

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13