Strandkézi: U17-es Eb-győztes a leányválogatott, a fiúk bronzérmesek


Volt mit figyelni a magyar kézilabda szurkolóinak, pontosabban azoknak, akik az utánpótlást is követik, hiszen négy különböző korosztályos válogatottunk szerepelt világversenyen ezen a héten.
A Bohus Beáta szövetségi edző által irányított U20-as női együttes a legjobb nyolcba kerülést jelölte ki alapvető célként a Kínában megrendezett világbajnokságon, ám végül nem jutott be a negyeddöntőbe, a 13. helyen zárt. Eközben Svédországban az U16-os leányválogatott tagjai Pigniczki Krisztina vezetésével az első világversenyükön szerepeltek, a nyílt Eb-n a második helyen zártak.
A teremszakágon kívül, a homokban is elkezdődtek a korosztályos küzdelmek, ugyanis Zágrábban rendezték meg az U17-es Európa-bajnokságot, a korábbi évekhez hasonlóan a fiú- és a leányszakágnak is. Mindkettőben volt sikerélménye a magyaroknak korábban, a legnagyobb örömünkre pedig két dobogós hellyel zárták a horvátországi kontinensviadalt.
A Jónás Judit szövetségi edző vezette leányválogatott a csoportban az olaszokat és a svédeket is szettveszteség nélkül, 2:0-ra győzte le, a norvégokkal viszont nem bírt (1:2), ám így is első helyen jutott a középdöntőbe. A középdöntőben sem maradtak hibátlanok a magyar lányok, ugyanis a bolgárok (2:0) és a franciák (2:1) legyőzése közé becsúszott a németek elleni vereség (1:2), ám így is jöhetett a negyeddöntő, amit sikerrel vett az együttes a csehek ellen (2:1). A legjobb négy között eljött a visszavágás lehetősége a németek ellen, amivel élt is Jónás csapata (2:0), hogy aztán vasárnap este a fináléban a spanyolok ellen a végletekig kiélezett összecsapás végén,
szétlövésben dőljön el az aranyérem sorsa, az utolsó körben, a magyarok javára.

A fiúk hasonlóan hosszú utat jártak be: Császár Ferenc szövetségi edző válogatottja a lányokhoz hasonlóan két győzelemmel (2:1 az olaszok, 2:0 a svájciak ellen) és egy vereséggel (0:2 a norvégokkal szemben) zárta a csoportkört, a középdöntőben is hasonlóan zárt (kikaptak a spanyoloktól 2:0-ra, majd az ukránokat és a franciákat is 2:0-ra verték), hogy aztán a negyeddöntőben a csehek ellen szétlövésben jusson tovább a legjobb négy közé.
Az elődöntőben a későbbi győztes spanyolok megállították a magyar srácokat (0:2), a bronzmeccsen kiharcolták a medáliát maguknak, a norvégok ellen, szétlövés után.
(Kiemelt képünkön: az U17-es leány strandkézilabda-válogatott az Eb-n Forrás: EHF)









