Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott


Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a magyar U20-as női kézilabda-válogatott a csoportkörben (a lengyelek ellen) és a középdöntőszakaszban (a norvégoktól) szenvedett vereséget a győzelmei mellett a Kínában zajló világbajnokságon, ez azonban elég volt ahhoz, hogy ne jusson be a negyeddöntőbe, sőt, mivel a középdöntőcsoportja negyedik helyén végzett, csak a 13-16. helyért folytathatta.
Ezzel pedig biztossá vált, hogy az esemény történetének legrosszabb magyar helyezésével zárul majd a torna, hiszen korábban mindössze kétszer zárt tízedikként a válogatott (1997-ben és 2016-ban), ezen kívül mindig előkelőbb pozícióban fejezte be a szereplést. A teljes képhez hozzátartozik, hogy 1981 és 1995 között nem jutottak ki a vb-re a magyar juniorok,
a 13. hely viszont abban a tekintetben még fájóbb, hogy az elmúlt három alkalommal mindig döntőt játszottak a fiatalok,
akik 2018-ban Debrecenben világbajnokok lettek, 2020-ban nem rendezték meg a vírushelyzet miatt a viadalt, 2022-ben és 2024-ben pedig ezüstéremmel zárult a szemszögünkből az esemény.
A kínaiakkal a márciusi összetartásán találkozott legutóbb a magyar válogatott, amely az Inárcson megrendezett Négy Nemzet-tornán 37–22-re verte az ázsiai együttest; ebből kiindulva egyértelmű esélyese volt a meccsnek a Bohus Beáta szövetségi edző vezette társaság, amelynek a legfőbb feladata az lehetett, hogy annak ellenére is felpörögjön és megfelelő motivációt találjon, hogy az eredetileg minimális célként meghatározott legjobb nyolcba kerülés elúszott.
A mérkőzés első harmadában fej fej mellett haladtak a csapatok, egy gólnál nagyobb különbség egyik irányba sem alakult ki, többször a kínaiak is előnybe kerültek, az első félidő hajrájában aztán sikerült elhúznia a magyaroknak, Vadkerti Luca utolsó másodperces üres kapus góljával az addigi legnagyobb fórba került a válogatottunk (16–11). A második játékrész elején indítottak rohamot a kínaiak, akik többször is feljöttek három gólos távolságra, az utolsó húsz percben azonban szétnyílt az olló, a hajrára nem maradt kérdés a győztes kiléte, a legvégén pedig Keceli-Mészáros Renáta gondoskodott róla, hogy kétszámjegyű legyen a végeredmény különbsége,
35–25-ös sikerrel szerezte meg a 13. helyet a magyar csapat.
A 13. helyért
Magyarország–Kína 35–25 (16–11)
Magyarország: Kacsó N. 8, Pálmai L. 8, Keceli-Mészáros R. 4, Szeibert A. 4, Seres L. 3, Balázs B. 2, Vadkerti L. 2, Fehér L. 1, Kriston K. 1, Rédecsi P. 1, Teplán K. 1, Szár E., Varga K., Horváth Z. (kapus), Majoros G. (kapus), Szilágyi D. (kapus).
Június 24., szerda, 5:45: Magyarország–Tajvan 46–10
Június 25., csütörtök, 5:45: Magyarország–Tunézia 32–24
Június 27., szombat, 8:00: Magyarország–Lengyelország 25–27
Középdöntő:
Június 29., hétfő, 12:30: Magyarország–Japán 32–25
Június 30., kedd, 12:30: Magyarország–Norvégia 27–30
13-16. helyért:
Július 2., csütörtök, 5:30: Magyarország–Dél-Korea 34–25
13. helyért:
Július 3., péntek, 7:45: Magyarország–Kína 35–25
Döntő, helyosztók: július 5.
A magyar női juniorválogatott kerete:
Kapusok: Majoros Gréta (DVSC SCHAEFFLER), Szilágyi Diána (FTC-Rail Cargo Hungaria), Horváth Zelda Rebeka (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: Teplán Korina Míra (MOL Esztergom), Balázs Bitia (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövő: Fazekas Virág (Sönderjyske, dán)
Irányítók: Keceli-Mészáros Renáta (Győri Audi ETO), Vadkerti Luca Alda (Szegedi NKE), Rédecsi Polett (Győri Audi ETO), Kriston Kira Daniella (Győri Audi ETO)
Beállók: Seres Liza (NEKA), Varga Katalin (DVSC SCHAEFFLER), Szár Evelin (Eszterházy SC)
Balátlövők: Szeibert Anna Rebeka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Pálmai Liza (Dunakanyar KKFT), Kacsó Noémi Petra (Dunakanyar KKFT)
Balszélsők: Fehér Luca Blanka (Motherson Mosonmagyaróvári KC), Táder Luca (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi edző: Bohus Beáta
Edző: Laluska Balázs
(Kiemelt képünk forrása: IHF)









