Kosár: a fiúutánpótlásban is jócskán akadtak kiemelkedő egyéniségek

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2026.06.12. 14:20
null
Sorra vettük a hazai fiú kosárlabda-utánpótlás legkiválóbbjait a mögöttünk hagyott bajnoki évadból. Jó néhányan vannak, akik utánpótláskorúként (U21-esként) már az NB I/A-csoportban is jól teljesítettek, illetve összegyűjtöttük azokat is, akik pedig a korosztályos bajnokságokban remekeltek.

Ahogy korábban megnéztük, hogy a női kosárlabdázók utánpótlásában kik voltak az idény legjobbjai a 2025/26-os klubszezonban, úgy ezúttal férfiszakágban a végeztünk hasonló gyűjtést, és szedtük össze a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó fiú játékosokat.

Kezdjük a sort a felnőttélvonalban jelentős szerephez jutó és ott jól szereplő fiatalokkal. Mefigyelhető, a korábbi idényekhez képest ezúttal jóval több U21-es játékos jutott számottevő játékperchez rendszeresen a férfi NB I/A-csoportjában, és akadtak köztük olyanok is, akik ifjú koruk ellenére valóban maradandót alkottak.

A 21 éves Hőgye Patrik alapemberré nőtte ki magát a DEAC-ban,

alapemberré nőtte ki magát a DEAC-ban,

az őszi szezonban kiegyensúlyozott és nagyszerű teljesítményt nyújtott (ennek köszönhetően a felnőttválogatott bő keretébe is bekerült), utána a bajnokság derekán viszont a sérülése alaposan visszavetette, amelyből visszatérve csak az évad végére tudta igazán visszanyerni a formáját. Az NB I/A-csoportban 23 pontos produkcióval zárta a rájátszást, majd a debreceniek U21-es bajnoki címvédésében is főszerepet vállalt.

A 19 éves Flasár Zalán Sopronban, míg a 18 esztendős Lukácsi Gábor a Pécsben kapott nagyobb szerepet,

Sopronban, míg a 18 esztendős a Pécsben kapott nagyobb szerepet,

és villantották meg mindketten juniorkorúként tehetségüket jó néhány alkalommal a felnőtt első osztályban. Flasár – aki már vb-selejtezőn debütált a nagyválogatottban is – 6 pontot és 3,3 lepattanót átlagolt az A-csoportban, eközben Lukácsi pedig az alapszakaszbeli 7 pontos átlagát 9-re emelte a rájátszásra.

Balról: Flasár Zalán, Hőgye Patrik és Lukácsi Gábor Forrás: Sopron KC, DEAC és NKA Universitas Pécs

Az egyaránt 2008-as születésű, tehát U18-as válogatott Bartin Zalán (Körmend) és Asztalos Miklós (Kecskeméti TE) több alkalommal is szóhoz jutott az NB I alsóházi rájátszásában, és meg is hálátak a bizalmat játékukkal. Bartik 20 ponttal és 9 gólpasszal végzett a ZTE ellen, míg Asztalos például 16 ponttal és 10 lepattanóval az Oroszlánnyal szemben.

Természetesen, az utánpótlás-bajnokságokra is érdemes volt odafigyelni, ugyanis többen is felhívták magukra a figyelmet, és valósággal berobbantak a legjobbak közé ebben a szezonban. A két arannyal és egy ezüsttel záró debreceni akadémia fiataljai közül többen is jókora szintet léptek, így

Szász-Veres Márk a juniorok, Kiss Tamás a kadétok között tette le alaposan a névjegyét.

a juniorok, a kadétok között tette le alaposan a névjegyét.

A 19 éves Szász-Veres szinte végig stabil, kimagasló formát hozott az U19-es bajnokságban, majd végül MVP-ként bajnoki címre vezette a DEAC-ot a juniorok országos döntőjében, aztán ráadásként a hajdúságiak U21-es győzelméhez is nagyban hozzájárult.

Kiss Tamás Forrás: DEAC

Mindeközben a 2010-es születésű Kiss Tamás a kadétbajnokságban nyújtott olyan produkciót, amellyel kiemelkedett a teljes hazai U16-os mezőnyből, ezzel ezüstéremhez segítette a DEAC-ot a saját korosztályában, illetve a junior döntőben is brillírozott. Az U19-es arany- és U16-os ezüstérem mellett az idősebbeknél a legjobb védőjátékosnak választották meg, míg a fiatalabbaknál az MVP-díjat is elnyerte.

A DEAC-ból szintén érdemes kiemelni Gál Csongort (19) és Flasár Botondot (21). Előbbi az U19-es és az U21-es bajnoki diadalban ugyancsak főszereplő volt, illetve már az NB I/A-csoportban is bontogatta szárnyait az idény során. Hasonlóan Flasárhoz, aki pedig az U21-es aranyérem megszerzésében vállalt oroszlánrészt amellett, hogy az NB I-ben és az NB I/B-ben is jól teljesített a szezonban.

A Budapesti Honvéd – amely egy első és két második hellyel zárt az utánpótlás-bajnokságokban – akadémistái közül az U19-eseknél Nagy Ágostont, az U16-osoknál Kiss-Mester Ádámot mindenképpen megilleti a külön dicséret, mindketten All Star-csapatba kerültek az egyik, illetve a másik korosztály országos döntőjében.

(Kiemelt képen: Szász Veres-Márk Fotó: Balogh Albert/DEAC)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: jön a Veszprémmel a fiú ifjúsági BL négyes döntője

Utánpótlássport
8 órája

Röplabda: domináltak a kecskeméti fiúk az U17-es országos döntőben

Utánpótlássport
21 órája

Új uszoda épül a Népligeti Akadémián

Vízilabda
Tegnap, 10:07

Kosár: Tursicsék történelmi tarolása a leány utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Történelmi fordítás, utolsó másodperces kosárral nyert a Knicks az NBA-döntőben

Amerikai sportok
Tegnap, 7:22

Vízilabda: új lebonyolítású vb vár az U16-os válogatottra

Utánpótlássport
2026.06.10. 19:34

Kézi: odaértek az akadémiák közé a Budaörs korosztályos leánycsapatai

Utánpótlássport
2026.06.10. 14:05

Kosárlabda: ők voltak a leányutánpótlás legjobbjai az évadban

Utánpótlássport
2026.06.10. 09:02
Ezek is érdekelhetik