Kajak-kenu: Csorba bizonyította, nem véletlen volt a tavalyi remeklés

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2026.06.26. 17:24
null
Az UTE utolsó éves U23-as kenusa, Csorba Zsófia továbbra is a szakág nemzetközi élmezőnyéhez tartozik, a szeme előtt pedig az olimpiai indulás lebeg.

Pályafutása addigi legeredményesebb évét zárta 2025-ben a 2003-as születésű kenus, Csorba Zsófia, aki tavaly U23-asként valósággal berobbant a felnőttmezőnybe: világbajnokságon, Európa-bajnokságon, világkupán és a maratoni vb-n is szerzett aranyérmet (több másik medália mellett), az esztendőt pedig a világranglista első helyén zárta. 

Az UTE utolsó éves U23-as versenyzője tehát jó pozícióból várta az évad első kiemelt eseményeinek kezdetét, a munkából azonban nem vehetett vissza, hiszen így már az esélyesség súlyát is a vállán cipelte. A felnőttmezőnynek az elmúlt hetekben három világversenyt is rendeztek: májusban előbb Szegeden, majd Németországban jött világkupa, júniusban pedig Portugáliában az Eb-n szálltak vízre a kontinens legjobbjai.

Csorba mindhárom viadalon megnyerte egyesben az 5000 métert,

ezen kívül két-két ezüst- és bronzérmet is a nyakába akasztottak.

„Úgy álltam 2026-hoz, hogy be akarom biztosítani a helyemet az élmezőnyben,

– mondja az Utánpótlássportnak Csorba. – A válogató előtt ismét volt bennem izgalom, hiszen mindig nagyon erős a hazai mezőny, ez most sincs másképp, de végül jól jöttem ki az idény első megméretéseiből. A szegedi világkupán ötszázon egyesben odaértem a dobogóra, harmadik lettem, amire nem számítottam, talán ennek örülök a legjobban; jól mutatja a magyar viszonyokat, hogy a válogatón ebben a számban lecsúsztam a dobogóról... Ötezren is egyre kiélezettebb a nemzetközi verseny, jönnek fel a többiek, de még nekem is vannak trükkök a tarsolyomban. Négyesben is van még mit csiszolni, dolgozunk azon, hogy a vébén ismét odaérjünk az első helyre.”

Csorba Zsófia a felnőtt Eb-n Forrás: MKKSZ

A jó formaidőzítés amiatt is fontos, mert idén az említett világkupákkal megkezdődött az olimpiai kvalifikációs időszak, a versenyzők szeme előtt már a 2028-as Los Angeles-i esemény lebeg; izgalmas bő két év vár ilyen szempontból a sportág képviselőire.

Idén még jön a világbajnokság és még egy világkupa is.”

(Kiemelt képünk forrása: MKKSZ)

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
12 órája

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
14 órája

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
19 órája

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
22 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
2026.09.24. 20:43

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50