Tenisz: Mokán István Damján halmozza a sikereket 2026-ban


Bombaformában kezdte az évet Mokán István Damján, aki az eddigiekben sorozatban szállítja a nagy eredményeket. A Viharsarok Tenisz Alapítvány 2010-es születésű ígérete jelenleg az előkelő negyedik helyen áll a Tennis Europe U16-os ranglistáján, mindeközben már az U18-asok között is bontogatja szárnyait, és nyeri a junior ITF-tornákat egymásutánban. Nagy Zoltán tanítványa a muraszombati J30-as ITF-versenyen döntős szerepléssel indított az esztendőt, majd a dániai Frederiksbergben, illetve a lettországi Adaziban rendezett J60-os ITF-viadalon is diadalmaskodott. Ráadásul utóbbi kettő győzelem között még az U16-os válogatott színeiben is remekelt: vele az élen a korosztályos nemzeti csapat bejutott a fedett pályás csapat Eb franciaországi nyolcas döntőjébe, ahol aztán a harmadik helyet szerezték meg a mieink.
Mokán idén 21 mérkőzést játszott egyesben, ezekből 20-at megnyert és csupán egyet veszített el; jelen pillanatban 16 meccses győzelmi szériánál jár.
„Azt gondolom, az elmúlt időszakban fizikailag fejlődtem a legnagyobbat – kezdte a 15 éves Damján az Utánpótlássportnak. – Persze a játékom is javult, de kondicionálisan, erőben most már sokkal jobban bírom a sorozatterhelést a versenyeken, akár ha egymást követik a torna, úgy is bírom a tempót.
Korábban ezzel akadtak problémáim, és a fáradtság miatt könnyebben jöttek hullámvölgyek a játékomban, de ezen sokat tudtam fejleszteni. Idén eddig például valamennyi versenyemet hasonló jó színvonalon le tudtam hozni.
Sokat edzek, igyekszem minden egyes nap keményen odatenni magam, és bízom benne, hogy ez a jövőben is meghozza majd az eredményeket. Ezek a sikerek természetesen plusz önbizalmat és egyben motivációt is adnak a folytatásra, ugyanis nyilván nem szeretnék itt megállni, megvannak a további nagy célok."

Mokán a hazai fiúutánpótlás egyik legnagyobb reménysége, aki Békéscsabán kezdett el teniszezni, és ott nevelkedett Hankó Bálint irányítása mellett, majd az elmúlt egy évben már a korábbi Davis-kupa kapitány, Fucsovics Márton egykori edzője, Nagy Zoltán felügyeli a szakmai fejlődését Budapesten.
„Nagyjából másfél évvel ezelőtt indult a közös munkánk, akkor, amikor elkezdtem egyre gyakrabban szövetségi keretek között, a Nemzeti Edzésközpontban készülni. Majd kis idő elteltével – amikor is Békéscsabáról végleg Budapestre költöztem – ő lett az állandó edzőm, és alapvetően most már vele készülök a mindennapokban. Zoli nagyon felkészült szakember, hatalmas a tapasztalata és a szakmai tudása, sokat látott már nemzetközi szinten is.”

Mint már említettük, a békéscsabai fiatal az U16-os Európa-ranglistán pillanatnyilag a negyedik (volt már harmadik is), míg az U18-as világranglistán (junior ITF-rangsor) most a 357. helyen áll.
Hosszú távú célja, hogy a junior Grand Slam-tornákon való szereplés,
amely jövőre akár már reális célkitűzés is lehet számára, ha ilyen ütemben halad továbbra is a fejlődési pályaíve. A jövő héten a horvátországi Vrsarban zajló J300-as junior ITF-tornán folytatja az idei versenyszezont.
A következő hetekben most már egyre erősebb versenyeken indulok, és magasabb szinten is kipróbálom magam. Lépésről lépésre egyre feljebb rakjuk a lécet, hiszen fokozatosan szeretnék feljebb kapaszkodni a junior ITF-ranglistán.
Az a lényeg, hogy ezeken a magasabb kategóriás versenyeken minél több meccset játsszak minőségi ellenfelekkel szemben, hiszen ezáltal tudok aztán fejlődni játékban is, nem csak ranglistás helyezésben."
(Kiemelt kép forrása: Tennis Europe)









