Cselgáncs: öt magyar dobogós a teplicei ifjúsági Európa-kupán

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2026.03.30. 14:12
null
A magyar fiatalok öt érmet szereztek az ifjúsági cselgáncsozók teplicei Európa-kupáján.

A csehországi Teplice adott otthont az ifjúsági cselgáncs Európa-kupa-sorozat újabb állomásának, a több mint hétszáz fős mezőnyben negyvennégy magyar dzsúdós is harcba indult az érmekért – számol be a judoinfo.hu.

A mieink közül a legjobb eredményt a 44 kilogrammos súlycsoportban Takács Nóra érte el,

a Zalaegerszegi JSE dzsúdósa – akárcsak február végén Porecben – ezúttal is a döntőig menetelt,

holland, litván és török ellenfelét egyaránt ipponnal legyőzve. A fináléban nem sikerült győznie, a török Yilmaztürk ipponnal nyert, így Takács Nóra a második ezüstérmét szerezte meg a korosztályos sorozatban.

A fiúk 66 kilogrammos súlycsoportjában két fiatalunk is bronzéremnek örülhetett. Pánczél Csanád, az MTK versenyzője – aki először állhatott fel az Európa-kupa dobogójára – nyolc(!) mérkőzéséből hetet győzelemmel fejezett be, a bronzéremért honfitársát, Nagy Áront tudta legyőzni. Mildner Nimród – aki februárban, Somorján aranyérmes volt – útja sem volt könnyű, a BHSE harcosa öt győzelemmel és egy vereséggel lett bronzérmes. Érdekesség, hogy mindkét bronzérmesünket az ukrán Hejdarov tudta legyőzni, aki végül a dobogó második fokára állhatott.

Porec után Teplicében is a dobogó harmadik fokára állhatott azt 57 kilogrammos Bartyik Iza Szófia. A Vasas Judo sportolója ebben az évben már a harmadik Ek-érmét gyűjtötte be. Csehországban hat mérkőzés várt rá, csak a későbbi ezüstérmes horvát Puljic tudott túljárni az eszén. A mieink ötödik érme Farkas Zóráé lett, a DVTK 63 kilogrammos versenyzője öt meccséből négyet sikerrel vett, csak a későbbi aranyérmes szlovén Tsurkan előtt kényszerült fejet hajtani. Farkas Zóra tavaly Győrben nyerte az első Európa-kupa érmét, most pedig a másodikat is megszerezte.

További értékes helyezésekben sem volt hiány: Nagy Levente (50 kg, Mogyi-Bajai JC), Nagy Áron (66 kg, Ceglédi VSE), Bóna Zalán (73 kg, MTK Budapest), Raffay Zsófia (52 kg, BHSE) és Török Csenge (63 kg, Hód Judo SE) az ötödik, Hernádi Csanád (81 kg, Atomerőmű SE), Pápai Stella (48 kg, Tatai AC) és Pajerich Anna (57 kg, Ledényi JI) a hetedik, Fedor Bence (55 kg, DVTK), Falusi Zsolt (+90 kg, Atomerőmű SE) és Pirbus-Gróf Nóra (40 kg, Nagykanizsai JK) pedig a kilencedik helyen végzett.

(Kiemelt képünkön: Takács Nóra /balról/ ezüstérmet nyert Teplicében Forrás: EJU)

 

Legfrissebb hírek

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
11 órája

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
12 órája

Kézilabda: két góllal verte a horvátokat az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
14 órája

Cselgáncs: hetedik helyen végzett a magyar válogatott a vegyes csapat Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
16 órája

Vízilabda: az idén válogatott és U20-as Eb-győztes lett Hetzl Adrienn

Utánpótlássport
19 órája

A hónap utánpótlásedzője: október jelöltjei

Utánpótlássport
23 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
2026.11.06. 21:54

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
2026.11.06. 20:47