Kopetka Béla: Az első edző az egész pályafutást meghatározza

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2026.06.12. 17:52
null
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított Mestermunka című sorozatunkban az utánpótlásedzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz a legkiválóbb trénerek portréival. Ezen a héten a többek között a sportági klasszis Imre Gézának és Szász Emesének is kiváló alapokat adó vívó mesteredzőt, Kopetka Bélát mutatjuk be.

A 71 esztendős vívómester, Kopetka Béla 1968-ban kezdett öttusázni a Csepel SC-ben, volt ifjúsági bajnok és válogatott, majd 1972-ben áttért a párbajtőrvívásra és tizenöt éven át jegyezték első osztályú vívóként. 1979-ben Universiadét nyert a párbajtőrcsapattal, edzői Gruber Gyula és Vass Imre voltak.

Az edzői pálya felé a legendás Kulcsár Győző ösztönzésére fordult, 1982-ben a TF-en vívómesteri diplomát szerzett, majd egy évvel később az ő gyerekcsoportjában kezdett vívni az akkor kilenc éves Imre Géza, akivel tizennégy éven át foglalkozott. Imre Kopetka szakmai felügyelete mellett lett csapatvilágbajnok, olimpiai bronzérmes Atlantában (1996) és csapatban ezüstérmes Athénban (2004). Imre aztán 2016-ban Rióban egyéni ezüst-, csapatban olimpiai bronzérmet érdemelt ki. Másik kiemelkedő tanítványa a riói olimpia bajnoka, Szász Emese volt, akivel öt évig dolgozott együtt – és segítette junior-világbajnoki címig. Móna István hívására kerültek mindhárman a Budapesti Honvéd vívószakosztályába, amelyben Kopetka Béla mások mellett Kulcsár Krisztiánnal, Boczkó Gáborral és az öttusázó Balogh Gáborral is foglalkozott.

A mesteredző hét évig Angliában, három évig Németországban dolgozott, hazatérése után öttusázókat edzett, majd 2022 végén Szász Emese invitálására a Vasas vívószakosztályához csatlakozott, melyben máig mentorálja az ott dolgozó edzőket.

„Az utánpótlással való foglalkozás nagyon speciális, a nevelőedzői munka pedig talán a legfontosabb, hiszen a sportolóknak tizenévesen kell megkapniuk azokat a technikai alapokat, amelyek által később eredményesek lehetnek – mondja Kopetka. – Lényeges, hogy az a fiatal, akinek megvan a felvevőképessége a technika elsajátítására, minden segítséget megkapjon a fejlődéshez. A nevelőedzőnek a maximumra kell törekednie, a közös munka során nem szabad megelégedni kevesebbel mint az elérhető legtöbb. Minden sportágban fontos az edző és a tanítvány kapcsolata, de a kötődés a vívásban az egyik legerősebb és az első edző a sportoló egész pályafutása szempontjából meghatározó. Rózsavári Nándor vívóedző kollégám mondása, hogy >>Ki a jó a vívóedző? Az, akinek lehet építeni a munkájára.<< Ezzel a megállapítással teljes mértékben egyetértek. Ugyanis előfordul, hogy a mester és a tanítvány kapcsolata különböző okokból megszakad és másik edzőhöz került a sportoló. Az nagyon szerencsés dolog, ha valaki évtizedeken át együtt dolgozhat a neveltjével.

Kopetka Béla Forrás: Vasas SC

Kevesen tudják, hogy a tréner munkája 2016-ban Rióban az említett három olimpiai érem mellett további egy aranyban is kiemelt szerepet játszott, hiszen vívásban ő készítette fel az ausztrál színekben ötkarikás elsőséget szerző öttusázót, Chloé Espositót. Az pedig külön érdekes egybeesés, hogy az idén a szintén Rióban (tíz évvel később ugyanabban az olimpiai csarnokban) kadétvilágbajnoki címet védő párbajtőrőző, Horváth Lotti mestere, Kovács Attila is sokat köszönhet Kopetkának, aki az edzői pályája elején segítette a szakembert.

Az utánpótlásban elért kiemelkedő eredmények nagyon dicséretesek, ám például a kadétkorosztályban megszerzett sikereket átmenteni a későbbi felnőttévekre nem egyszerű. Természetesen azért van rá példa, hogy valaki a korosztályos majd a felnőttévei alatt is a legjobbak között versenyzett. A vívás véleményem szerint két fő részből áll: a technikai és a pszichológiai felkészültségből. Utóbbi alatt a versenyzést és az azzal kapcsolatos dolgokat értem. Az edzőnek arra is hatással kell lennie, hogy a tanítványa hogyan éli meg a sikert, mennyire vágyja a következőt és milyen mértékben jelenik meg nála a megelégedettség érzése.

Az edző szerencsés, amikor az első csoportjaiban akad egy Imre Géza, Szász Emese vagy éppen Horváth Lotti. Az első számú feladat ilyenkor az, hogy a csiszolatlan gyémántot minél jobban kifényesítsük.”

(Kiemelt képünkön: Kopetka Béla Forrás: Vasas SC)

Legfrissebb hírek

Kis olimpikonok között a nagyok – nyílt edzéssel készült a vívóválogatott az Eb-re

Egyéb egyéni
6 órája

Kosár: a fiúutánpótlásban is jócskán akadtak kiemelkedő egyéniségek

Utánpótlássport
6 órája

Kézilabda: jön a Veszprémmel a fiú ifjúsági BL négyes döntője

Utánpótlássport
11 órája

Röplabda: domináltak a kecskeméti fiúk az U17-es országos döntőben

Utánpótlássport
Tegnap, 20:32

Kosár: Tursicsék történelmi tarolása a leány utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Vízilabda: új lebonyolítású vb vár az U16-os válogatottra

Utánpótlássport
2026.06.10. 19:34

Kézi: odaértek az akadémiák közé a Budaörs korosztályos leánycsapatai

Utánpótlássport
2026.06.10. 14:05

Kosárlabda: ők voltak a leányutánpótlás legjobbjai az évadban

Utánpótlássport
2026.06.10. 09:02
Ezek is érdekelhetik