Birkózás: Lévai és Darabos is bronzmeccses az U23-as vb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2025.10.20. 19:58
null
A kötöttfogású Lévai Levente (77 kg) és Darabos László (130 kg) is bronzéremért birkózhat az Újvidéken hétfőn kezdődött U23-as világbajnokságon.

Hétfőn kezdetét vette Újvidéken az U23-as birkózók világbajnoksága, amelyen a nyitó napon a kötöttfogású Lévai Levente (77 kg) és Darabos László (130 kg) képviselte a magyarokat,

végül mindketten az elődöntőben szenvedtek vereséget, így kedden a bronzéremért küzdhetnek.

Lévai azeri, norvég és örmény, Darabos üzbég és amerikai kihívón keresztül jutott az elődöntőbe. Az addig vezető úton előbbin összesen egy pontot tudtak csinálni ellenfelei, utóbbin annyit sem.

A hazai szövetség beszámolója szerint aztán az elődöntőben Lévai Irfan Mirzojev ellen egy kiváló emeléssel 2–1-re vezetett, amikor egy zónaszéli helyzetben úgy vitte le U23-as világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes ukrán riválisát, hogy közben kilépett. A 2–2-es eredmény utolsó pont jogán az ukránnak kedvezett, aki beállt védekezni a hátralévő bő egy percben, a felnőtt Eb-győztes Lévai pedig már nem tudott pontot szerezni.

Darabos a döntőtért az iráni Fardin Hedajatival mérkőzött. Az U20-as világ- és Európa-bajnok magyar kiválóságot egy kiléptetés után a hajrában levitte Ázsia-bajnok, vb-címvédő ellenfele, így 4–0-val ért véget az összecsapás.

Lévai finn, török, vagy szerb, Darabos grúz vagy kirgiz birkózóval találkozik a keddi bronzmeccsen.

A magyar versenyzők mérkőzései
Selejtezők:

77 kg: Lévai Levente–Davud Mammadov (azeri) 5–0
Nyolcaddöntők:
77 kg: Lévai–Benjamin Hansen (norvég) 9–0
130 kg: Darabos László–Damirhon Rahmatov (üzbég) 8–0
Negyeddöntők:
77 kg: Lévai–Szamvel Terterjan (örmény) 3–1
130 kg: Darabos–Aden Attao (amerikai) 8–0
Elődöntők:
77 kg: Irfan Mirzojev (ukrán)–Lévai '2–2 (később szerzett ponttal)
130 kg: Fardin Hedajati (iráni)–Darabos 4–0

(Kiemelt képünkön: Lévai Levente Forrás: UWW)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
6 órája

Trap: Nyitrai Anna felnőtt országos csúcsot lőtt

Utánpótlássport
8 órája

Kosárlabda: az idén nyáron ismét bizonyítana az U20-as női válogatott

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

Kopetka Béla: Az első edző az egész pályafutást meghatározza

Utánpótlássport
2026.06.12. 17:52

Kosár: a fiúutánpótlásban is jócskán akadtak kiemelkedő egyéniségek

Utánpótlássport
2026.06.12. 14:20

Kézilabda: jön a Veszprémmel a fiú ifjúsági BL négyes döntője

Utánpótlássport
2026.06.12. 09:01

Röplabda: domináltak a kecskeméti fiúk az U17-es országos döntőben

Utánpótlássport
2026.06.11. 20:32
Ezek is érdekelhetik