Öttusa: Szécsi Nemere és a fiúcsapat is aranyérmes az U17-es vb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2025.07.20. 16:52
null
Amellett, hogy Szécsi Nemere parádés teljesítménnyel megnyerte a fiúk egyéni versenyét, a rajta kívül Herczeg Áronnal és Gyepessy Domonkossal kiegészülő magyar csapat is aranyérmet ünnepelhetett vasárnap a johannesburgi U17-es öttusa-világbajnokságon.

A negyedik legjobb vívásával Szécsi Nemere rögtön az elején potenciális érmessé lépett elő, amit

csodálatos további számokkal támogatott meg, és végül tizenkétpontos előnyben, elsőként szakította át a célszalagot

az U17-es fiú öttusázók döntőjében a dél-afrikai korosztályos világbajnokságon. Ráadásul miután mind a négy magyar fiú a legjobb tízben zárt, a csapat-világbajnoki címet is elhódították a mieink – számolt be a hazai sportági szövetség (MÖSZ) közösségi oldalán.

Herczeg Áron éppen fordítva nyitott, a vívás után kicsit elveszettnek is tűnt a nap számára a 31. helyen. Aztán megnyerte az OCR-t, harmadik lett úszásban, és hatodik laser runban, így összetettben is egészen a hatodik helyig kapaszkodott fel. Gyepessy Domonkos és Mitró Milán között egyetlen pont döntött a végén, alapvetően mindketten stabil számokat hoztak. A csapatba végül az egyéniben nyolcadik helyet szerző Gyepessy fért be, de a kilencedikként célba futó Mitró is jól teljesített.

A harmadik, negyedik és tizenegyedik helyet felmutató egyiptomi csapattal kifejezetten szoros volt a magyar hármas versenyfutása, de

a Szécsi, Herczeg, Gyepessy trió végül tizenhatpontos különbséggel a csapataranyérmet is elhozta Johannesburgból.

(Kiemelt képet készítette: Geleta Balázs/Magyar Öttusa Szövetség)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
12 órája

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
23 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
2026.09.25. 18:27

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.25. 15:46

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
2026.09.25. 14:23

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
2026.09.25. 10:53