Tekvondó: Versecen a belgrádi GP-szereplés a tét

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.06.20. 14:08
null
Szerbiában versengenek e hét végén a kadét és a junior korosztály legkiválóbb tekvondósai, akik a verseci erőpóbán harcolhatják ki az indulás jogát a szeptemberi, belgrádi Grand Prix-viadalra.

A szerb főváros nyár végi GP-versenyére juthatnak ki tekvondós korosztályos válogatottjaink közül azok, akik a legjobb nyolc között végeznek a most szombaton és vasárnap esedékes verseci – vagyis szintén szerbiai – kvalifikáción.

Európai ranglistás helyezéssel is biztosítható ugyan a belgrádi GP-részvétel

– tudtuk meg Néma Norberttől, az utánpótlás-válogatott edzőjétől –, ám egyszerűbbnek, vagy ha úgy tetszik: inkább megoldhatónak tűnik a negyeddöntőbe kerülés Versecen, még akkor is, ha a nagydíjas selejtezőre csaknem fél ezres mezőny – Európa korosztályos elitje – nevezett előzetesen.

Az esélyek? Néma Norbert szerint a magyar csapatból gyakorlatilag mindenkinek megvan a képessége ahhoz, hogy ott legyen kategóriájában a legjobbak között, s főleg a kadétkorúak eredményes szereplésében bízhatunk, de éppen mert fiatal, teljes mértékben még kiforratlan versenyzőkről van szó, senki sem mehet biztosra a Grand Prix-kvalifikáción.

Az előjelek mindenesetre biztatóak, hiszen a mostani selejtezőt megelőző, két héttel ezelőtti zágrábi viadal kiváló magyar mérleggel zárult. A legjobban a kadétok 57 kilogrammos súlycsoportjában vitézkedő Sztanó Levente állt helyt, aki az első helyen végzett a horvát fővárosban. Rajta kívül a válogatottból három junior – Opperman Zsombor (45 kg), Hizó Kristóf (68 kg), Prázmári Barna (73 kg) – szerzett ezüstérmet, s nyolc tekvondósunk nyert bronzot. Utóbbiaknál hatan képviselték a kadétkorosztályt Vince Noémi (37 kg), Dizmatsek Hanna (37 kg), Fehér Szidónia (63 kg), Komló Gergő (33 kg), Sólyom-Fekete Botond (37 kg) és Földes Benjamin (53 kg), illetve ketten a juniorokét Hadra Bíborka (55) és Hoták Nándor (55) személyében. Vagyis

összesen tizenketten állhattak dobogóra válogatottunkból a tizennyolc induló közül.

.

Versecen ugyanaz a Zágrábban szóhoz jutott tizennyolc magyar próbál szerencsét, s reméljük, Fortuna is méltányolni fogja tehetségüket és felkészültségüket a GP-kvalifikációs állomáson.

A Grand Prix-kvalifikáción induló válogatott:
Kadét:

Lányok:
37 kg: Vince Noémi (Budapesti Honvéd Sportegyesület), Dizmatsek Hanna (Taekwondo Fanatics SE)
41 kg: Kiss Laura (Taekwondo Fanatics SE)
44 kg: Vértes Zara (Tájfun Sportegyesület)
Fiúk:
33 kg: Komló Gergő (Tájfun Sportegyesület)
37 kg: Sólyom-Fekete Botond (Budapesti Honvéd Sportegyesület)
53 kg: Földes Benjamin (Taekwondo Fanatics SE)
57 kg: Sztanó Levente (Taekwondo Fanatics SE)

Junior:
Lányok:
46 kg: Schrenk Jázmin (Budapesti Honvéd Sportegyesület)
49 kg: Szentgyörgyi Veronika (Tájfun Sportegyesület)
55 kg: Hadra Bíborka (Csepeli Szabadidősport Egyesület)
63 kg: Fehér Szidónia (MTK Budapest)
68 kg: Vankó-Bodnár Dorottya (MTK Budapest)
Fiúk:
45 kg: Opperman Zsombor (Csepeli Szabadidősport Egyesület)
55 kg: Hoták Nándor (Tájfun Sportegyesület)
59 kg: Nagy Koppány Károly (Budapesti Honvéd Sportegyesület)
68/73 kg: Hizó Kristóf (F-158 Taekwondo Akadémia)
73/78 kg: Prázmári Barna (MTK Budapest)

(Kiemelt képen: a szeptemberi szerbiai Grand Prix-részvételért küzdenek korosztályos tekvondóválogatottunk tagjai Forrás: wtftaekwondo.hu)

Legfrissebb hírek

Kézi: az argentinokat is legyőzte a magyar csapat az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Rg: Vukmir Elena szalaggal tizedik a junior-vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Triatlon: biztató első félév után jön a java az utánpótlás évadának

Utánpótlássport
9 órája

Nyílt vízi úszás: magyar arany, ezüst és bronz(ok) is a nyitónapon

Utánpótlássport
22 órája

Vízilabda: legyőzte az olaszokat, vb-elődöntős az U20-as válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 17:44

Hegyifutás: nagy büszkeség a szakágnak az U18-as vb-ezüst

Utánpótlássport
Tegnap, 15:50

Kosárlabda: jól halad az U20-as férfiválogatott Eb-felkészülése

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Birkózás: Zsitovoz Mária továbbra is megállíthatatlan idén

Utánpótlássport
2025.06.18. 19:44
Ezek is érdekelhetik