Labdarúgás: egy góllal kikapott Írországtól az U17-es leányválogatott

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2025.02.05. 19:34
null
A Spanyolországban edzőtáborozó U17-es leány labdarúgó-válogatott 3–2-re kikapott az írek korosztályos nemzeti csapatától.

Vasárnap utazott el Spanyolországba az U17-es leány labdarúgó-válogatott, ahol szerdán és szombaton is felkészülési mérkőzést játszik az ott edzőtáborozó Írországgal, ezzel is készülve a tavaszi Eb-selejtezőkre.

A szerdai találkozón az első negyedóra végére a magyarokhoz hasonlóan A-ligás írek kétgólos előnybe kerültek, majd a második félidő elején harmadszor is betaláltak. Ez azonban nem törte meg a magyar együttest, a lányok a második félidőben több helyzetet is kialakítottak, sőt a hajrában két gólt is szereztek, egyenlíteni azonban nem sikerült – írja az MLSZ honlapja.

„Kiegyenlített mérkőzést játszottunk, ahol két egyéni hibából kaptuk az első két gólt, de ez és a harmadik ír találat sem törte meg a csapatot.

Több nagy helyzetet is kidolgoztunk, így az is benne volt a mérkőzésben, hogy egyenlítünk vagy akár a győzelmet is megszerezzük. Ellenfelünk gyorsan, erőszakosan futballozik, jó erőfelmérő volt a mérkőzés, amely hasznos az Eb-felkészülést illetően” – mondta Gajdóczi Tibor szövetségi edző.

A két csapat szombaton ismét megmérkőzik egymással.

Magyarország–Írország 2–3 (0–2)

Magyarország: Orosz Gabriella (Balogh Zselyke, a szünetben) – Sági Panna (Árvay Sára, a szünetben), Máté Nóra, Gágyor Zille (Tóth Adél, 55.), Brekovszki Júlianna, Szabó Melissza, Hanász Vanda (Farkas Panna, 77.), Horváth Petra (Kovács Petra, 55.), Gégény Petra, Pethe Olivia (Tóth Ramóna, a szünetben), Alasz Hanna (Turi Bori, 41.)

Gólszerzők: Gégény (81.), Newell (86. – öngól), ill. Bowe (6., 49.), McGuane (17.)

(Kiemelt képünk forrása: MLSZ) 

Legfrissebb hírek

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
2 órája

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
6 órája

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
9 órája

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
9 órája

Kosárlabda: megkezdődik az U20-as női Európa-bajnokság Litvániában

Utánpótlássport
10 órája

Vízilabda: negyeddöntős vereség az U18-as fiú-világbajnokságon

Utánpótlássport
21 órája

Kézilabda: döntőbe jutott a magyar U16-os leányválogatott a nyílt Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Röplabda: megvan a második magyar siker az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 18:42
Ezek is érdekelhetik