Kosár: új edzővel az élen lerakta az alapokat az U16-os fiúválogatott

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
2024.11.05. 14:47
null
A nyíregyházi tréner, Ferenczi Tamás személyében új szövetségi edző vette az U16-os fiú kosárlabda-válogatott irányítását, és a szakember október végén az első közös összetartást is levezényelte a kadétkorosztály legjobbjainak.

Az U18-asokal párhuzamosan október 28. és november 1. között az U16-os fiú kosárlabda-válogatott is edzőtáborba vonult, és megkezdte a közös munkát a szövetség (MKOSZ) székesfehérvári edzőközpontjában. A korosztályos nemzeti csapatot az elmúlt években Faragó Péter vezette, az ő helyét vette idén ősztől Ferenczi Tamás, akinek viszont korántsem lesz ismeretlen a 2009-2010-es évjárat, ugyanis a nyíregyházi szakvezető az elmúlt években már foglalkozott ezzel a generációval, méghozzá az utánpótlás-válogatottak munkáját előkészítő központi kiválasztó-képző program szövetségi edzőjeként.

„Jól ismerem a számításba vehető játékosokat, mivel az U14-es korosztályban már dolgozhattam együtt a mostani keret zömével – kezdte az Utánpótlássportnak Ferenczi, aki 16 játékost hívott meg az első összetartásra. – Ugyanakkor, azt szeretném leszögezni: a válogatott kapuja mindenki előtt nyitva áll, folyamatosan nyomon követjük a tehetségeket, és ha valaki az ország bármely pontján feltűnik és jó teljesítményt nyújt, annak meg fogjuk adni a lehetőséget. Az első közös hetünk során elsősorban a korábban tanultakat igyekeztük felfrissíteni, így például főleg a támadásbeli variációkat vettük át újból, valamint a védekezés alapjait is lefektettük. Nem igazán volt helye az üresjáratnak, azon voltunk, hogy az edzőtábor minden egyes percét hasznosan töltsünk el.

Ferenczi Tamás Forrás: szon.hu

Az ORV-re a két ünnep között (december 28-30. között) Székesfehérváron kerül sor, ahol a cseh, a szlovák és a lengyel csapat lesz a mieink három ellenfele.

Atletikus, dinamikus és gyors játékosok alkotják a keretet, s ennek köszönhetően egy agresszív játékstílust tudunk majd alkalmazni mind támadásban, mind védekezésben. Az U14-es és U15-ös korosztályban ezek a srácok már játszottak nemzetközi meccseket, például a horvát, a bosnyák és a montenegrói együttessel is megmérkőztek, és örömteli módon mindenkivel felvették a versenyt.

Egységes, homogén társaságról van szó. Az mindenképpen biztató, hogy van kihez nyúlni, nagyon potenicál rejlik a srácokban."

AZ U16-OS FIÚVÁLOGATOTT KERETE:
Gáspár Benedek, Vértes Bernát, Rozmán Flórián, Pichovszky Bertalan, Bakai Barnabás, Fekete Ádám, Szafkó Márk, Nagy Ágoston, Pálmai Márton, Papp Gergely, Marokházi Levente, Inalegwu Noel, Bojan Dékány Bendegúz, Németh Donát, Zöldi Zétény, Dénes Lóránd
Sérülés vagy betegség miatt hiányzott: Bakai Barnabás, Gáspár Benedek, Fekete Ádám; helyettük kapott meghívót: Kóbor Laszló, Gyurákovics Ákos, Szabó Bence.
Légiósként nem tudott hazatérni az összetartásra: Kurfis Zétény.

(Kiemelt képen: a pécsi Inalegwu Noel, aki fiatalabbként már a múlt nyári U16-os Eb-n is részt vehetett Forrás: FIBA)

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
13 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
14 órája

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
15 órája

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
18 órája

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
19 órája

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
23 órája

Megújult a Hunbasket applikáció – idén is érdemes tippelni!

Kosárlabda
Tegnap, 9:03

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58