Ökölvívás: már készülődnek a serdülők az év legfontosabb versenyeire

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.16. 14:32
null
Az év első heteiben több összetartáson is találkozott a serdülő ökölvívó-válogatott, amelynek fiú versenyzői nemrégiben a lengyelek korosztályos legjobbjaival is összemérték az erejüket.

Az év eddigi részében az U22-es, az ifjúsági és a juniorkorú ökölvívóink kerültek inkább a figyelem középpontjába: az emlegetett korosztályok fontos versenyeken léptek szorítóba. A serdülők számára ezek a hetek csendesebben teltek, ám nem tétlenül: a válogatott stábja – Dorkó Péter szövetségi edző vezetésével – többször is találkozott a 2010 és 2011-es születésű bokszolók alkotta kerettel. A fiatalok idei célversenye a júliusi korosztályos Európa-bajnokság lesz, aminek Olaszország ad majd otthont.

„Januárban találkoztunk először a fiatalokkal; a cél az ismerkedés volt, hiszen a tavalyi Eb-csapat nagyobbik része fellépett a juniorok közé, mindössze hárman, ha a 2023-as teljes keretet nézzük, négyen maradtak abból a keretből, akik most másodéves serdülőkként szerepelhetnek. Felmértük a fiatalok munkamorálját, hogyan tudunk együtt dolgozni. A múlt héten pedig Kókán már meccseink is voltak külföldi ellenfelekkel szemben: a Tóth Ákos-emlékversenyen a lengyel nemzeti csapatot fogadtuk – az eseményen csak a fiúszakág képviselői bunyóztak, mert a vendégek között nem voltak lányok, a tavalyi viadaltól eltérően. Nem az eredmény volt a fontos, de mi nyertük a találkozót; tartalmas és hasznos napok voltak ezek – mondja Dorkó. –

Ebben az időszakban a gyerekek rengeteget változnak, akár pár hónap alatt is, így nem lehet hosszabb távon jósolni velük kapcsolatban; egy biztos, hogy számos nagyon ügyes bunyósunk van.”

Tavaly a serdülők Eb-jét augusztusban rendezték meg, idén viszont – ahogyan már említettük – júliusi az időpont, így kevesebb idő áll a csapatnak a felkészülésre.

„A legfontosabb válogató az áprilisi utánpótlás Magyar-kupa lesz, a korábbiakkal ellentétben pedig az általunk (vagyis az Egri VSI által – a szerk.) rendezendő Bornemissza-emlékversenyen  a juniorok és az ifik mellett a serdülők is ringbe léphetnek majd. Reméljük, minél több külföldi nevezőt köszönthetünk majd a legfiatalabbak között.”

A poroszlói fiatalok, köztük a serdülőválogatott tagjaival Forrás: MÖSZ

Idén alakult meg a Poroszló SE ökölvívó-szakosztálya, amelyet a szakember is meglátogatott, a serdülőválogatott több tagjával.

„A vezetésünkkel közös edzést tartottunk. Az ottani fiatalok három hónapja edzenek, így kezdetleges a mozgásforma, ezen igyekeztünk javítani.

Örömteli volt ezt látni, remélem, tudtunk nekik segíteni. Bízom benne, hogy minél hamarabb üdvözölhetjük őket a versenyeken is!”

(Kiemelt képünkön: a magyar (kékben) és a lengyel (pirosban) serdülő fiúválogatott tagjai Forrás: MÖSZ) 

Legfrissebb hírek

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Birkózás: Kolompár Imre ötödik lett az U17-es vb-n

Utánpótlássport
19 órája

Kosár: negyeddöntős a magyar fiúválogatott az U18-as B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Röplabda: szettgyőzelemre futotta a bolgárok ellen az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Kajak-kenu: ismét jött a magyar éremeső a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.29. 21:18

Kézilabda: szerdán kezdődik az U17-es leány Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.07.29. 20:27

Öttusa: Kósa Nóra, Birta Botond és csapatok aranya a korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.29. 18:47
Ezek is érdekelhetik